TV/Rádió
Villámrajtot vett az X-Faktor
2010-08-30 15:21:00
Jól kezdett az RTL-Klub új műsora, az X-Faktor, a múlt szombati első adás 44,5 százalékos közönségarányt ért el a 18-49-es korosztályban, jócskán felülmúlva ezzel a TV2-n futó Megasztárt. A TV2 ötödik alkalommal jelentkező tehetségkutató versenye múlt szombaton 22,9 százalékos részesedést szerzett ebben a korcsoportban, igaz a Megasztár első adása augusztus 21-én szintén nagyon jól teljesített, 44,6 százalékot ért el.
Az X-Faktor első adására közel 776 ezren voltak kíváncsiak a 18-49 éves korosztályban, míg az összes tévéző közül több, mint 1 millió 770 ezren. Ezzel toronymagasan a legnézettebb műsornak bizonyult múlt szombaton, ami egy induló, Magyarországon eddig ismeretlen, ráadásul nagyon komoly marketinggel megtámogatott produkció esetében el is várható.
Kérdés ugyanakkor, hogy állandósul-e a sorrend, vagy az X-Faktor villámrajtját követően a Megasztárnak sikerül-e összeszednie magát. A TV2 idén már ötödik alkalommal jelentkező műsora az első, augusztus 21-i adás alkalmával a 18-49 évesek között hajszálnyival magasabb arányt ért el, mint az RTL-Klub zenei tehetségkutatója - igaz az Eddie Murphy fémjelezte Oviapu volt a vetélytárs, és nem egy hasonló jellegű műsor -, azonban mind ebben a korcsoportban, mind a teljes lakosságra kivetítve a nézőszám alacsonyabb volt, mint múlt szombaton, az X-Faktornál.
Állás
- Customer Insight Manager and Senior Customer Insight Manager
Telenor Magyarország Zrt. - Online Marketing Munkatárs
Blum Szoftver Mérnökség Kft. - In-store communication expert
Telenor Magyarország Zrt. - Értékesítési és marketing vezető munkatárs
Salesjob.hu - German speaking inside sales specialist
Genpact Hungary Kft. - Fogászati turizmus koordinátor
Medicover Zrt.
Legnépszerűbb cikkek
-
Megvan a leggazdagabb magyarok listája
- mmonline -
Elbontják az E.On szélerőművét
- mmonline -
Hatalmas változások a SportKlubnál
- mmonline -
Gondban a TriGranit
- mmonline -
2,6 milliárdos beruházás Tatabányán
- mmonline
-
Hatalmas változások a SportKlubnál
- mmonline -
Óriási kedvezmények a Balatonnál
- mmonline -
Már megint változik a KRESZ
- mmonline -
Elbocsátott munkavállalókat vesz fel az Audi
- mmonline -
Nagy változások a Megasztárnál
- mmonline
Eseménynaptár
-
2012-02-28
09:30 E-volution '12 – Kontroll alatt -
2012-03-01
09:00 Utazás kiállítás -
2012-05-08
09:00 Media Hungary -
2012-05-24
09:00 A digitális marketing napja
Hirdetés 
Kommentek
Hozzászólás írásához be kell lépnie!