Versenyre hívják a telefonos ügyfélszolgálaton dolgozókat

Idén nyolcadik alkalommal rendezi meg a Direkt és Interaktív Marketing Szövetség (DIMSZ) Contact Center tagozata a Call Center Hangszépségversenyét. A telefonos ügyfélszolgálaton dolgozók jelentkezését 2019. október elejéig várják, továbbra is ingyenesen.

A telefonos ügyfélszolgálatosok segítőkészsége és kedves hangja több figyelmet és elismerést érdemel, hiszen a nap 24 órájában rendelkezésünkre állnak, legyen szó akár hibabejelentésről vagy számlacsomag-váltásról. A Hangszépségverseny 2012 óta értük, a mindennapi hősök ünnepléséért lett létrehívva, ami az évek során immáron hagyománnyá vált. Az első évben közel 130 jelentkezés érkezett, tavaly pedig közel kétszázan szerették volna elnyerni a legszebb hang díját. Többek közt olyan cégek dolgozóitól érkezett nevezés, mint a Magyar Telekom, Vodafone, Telenor, MOL, CIB Bank, Raiffeisen, K&H Bank, E.On, Lidl vagy a Nemzeti Közművek.

Idén is egy szervezői zsűri választja ki a shortlistet a beérkezett nevezések közül, majd a döntőbe jutott 10-10 legjobb férfi és női hang közül a közönségszavazás dönti el, hogy ki lesz Magyarország legszebb női és férfi call centeres hangja. A zsűrizés előreláthatólag október közepéig tart, a győzteseket pedig november 6-án, Balatonalmádiban a Contact ügyfélszolgálati konferencia díjátadó gáláján hirdetik ki. A szakmai elismerésen kívül a nyerteseket konferenciameghívóval és értékes nyereményekkel is jutalmazzák. Az idei megmérettetésre egy idézet küldetését kell hanganyagként rögzíteni és beküldeni, aminek a pontos szöveg megtalálható a Hangszépségverseny weboldalán.

A döntőzsűri tagjai: Szerényi Szabolcs, a Kreatív főszerkesztő-helyettese; Szőke Károly a Contact konferencia képviseletében, Kovácsházy Dénes a DIMSZ Contact Center tagozatának elnöke; Viniczai András, a DIMSZ elnökségi tagja.

  • Megosztom