- Hirdetés -

Vidámparki élmények a 28. Országos Marketing Konferencián

|

- Hirdetés -

Idén is számos újdonsággal készülnek a szervezők az  Országos Marketing Konferenciára, így például hosszú idő után újra háromnapos lesz a rendezvény, és páros előadásokat is meghallgathatnak majd az érdeklődők – tudtuk meg Hinora Ferenctől, a Magyar Marketing Szövetség elnökétől. A szakember az mmonline.hu-nak adott interjúban beszélt arról is, hogyan látja a konferenciák piacát, illetve mik a legfontosabb szempontok számára egy ilyen rendezvény megszervezésekor.

 

Idén ősszel is megrendezi az Országos Marketing Konferenciát (OMK) a Magyar Marketing Szövetség, ezúttal mire fókuszáltok?

 

– Minden évben adunk egy kreatív koncepciót a konferenciáinknak. Míg két éve a marketing hősök volt a tematika, tavaly a nagy marketing vágta. Idén a rendezvényünk a marketingworld koncepciót kapta, mivel azt gondoljuk, hogy a marketinges világ napjainkban sok esetben hasonlítható egy vidámparkhoz. Amikor gyerekfejjel elmegyünk egy vidámparkba, sokszor nem tudjuk, hogy mit próbáljunk ki, fel sem tudjuk fogni, hogy mi van körülöttünk, annyi élmény van. A mai marketingesek helyzete is ilyen, csak kapkodják a fejüket, hogy milyen eszközök várnak kipróbálásra és nem nagyon tudják eldönteni, hogy ezek közül melyeket használják. A konferencia fő célkitűzése miden évben az, hogy felkészítsük a marketingeseket a jövő évi kihívásokra – a mostani alkalommal pedig ez azzal egészül ki, hogy megtanítsuk nekik, hogyan lehet fókuszálni. Nem attól lesz jó valaki, ha mindenre felszáll a vidámparkban, vagyis lefordítva, minden eszközt kipróbál, hanem ha megfelelő stratégia mentén igyekszik fókuszálni és végigvinni a koncepcióját. Azt érezzük, hogy kicsit kapkodnak a mai marketingesek. Persze a legfrissebb marketing trendekről, megoldásokról is szó lesz majd, ahogyan eddig is. Az idei konferencia különlegessége lesz, hogy három napig tart majd. Az első napra is számos különlegességet tartogatunk, a második napon lesz a Marketing&Media magazinnal közösen szervezett Marketing Masters, a harmadikon pedig az elmélyültebb műhelymunkáé lesz a főszerep, két workshop teremben zajlanak majd az események, digitális marketingstratégia és kreatív markertingstratégia tervezéssel foglalkozunk majd.

 

Mindig sokat számít, hogy milyen az előadói kör, idén kikre építitek a konferenciát?

 

– Persze ott lesznek az igazi marketinges véleményvezérek, ügynökségek munkatársai, a legsikeresebb marketingvezetők, szervezetek képviselői. Minden évben igyekszünk olyan kiváló szakembereknek is platformot adni, akiket kevésbé ismernek a résztvevők. Fontosnak tartjuk, hogy minden évben tudjunk új arcokat is hozni, akik kiváló szakemberek is. Az oktatói szférából is lesznek jeles előadók, olyan szakemberek, akik nem csak elméleti, de gyakorlati szinten is hasznos dolgokat tudnak átadni a hallgatóságnak. Összességében azt mondhatom, hogy a marketing szakma színe-java ott lesz ezen a konferencián. Sokáig gondolkodtunk külföldi előadók meghívásán is, viszont úgy döntöttünk, hogy olyan külföldi előadókra nincs szükség, akik nem ismerik a magyar piac sajátosságait. Itthon is vannak olyan szakemberek, akik viszont képben vannak a nemzetközi trendekkel, ráadásul jobban ismerik a magyar piacot, így őket részesítettük előnyben.

 

Rengeteg a szakmai esemény, ősszel talán még több, mint tavasszal, hogyan lehet kitűnni a többi közül?

 

– Nem csak az előadói kör nagyon fontos, hanem az is, hogy milyen a konferencia felépítése, másrészt pedig a program és a tematika. Nálunk el lehet felejteni a 15 perces előadásokat, amik sajnos sok konferencián divatosak, ilyen rövid idő alatt ugyanis nem lehet megfelelő minőségi tartalmat átadni. Ez egyébként a nemzetközi konferencia-trendeknek sem felel meg. Külföldön is minimum 30 perces előadásokkal lehet találkozni az igényesebb rendezvényeken és nálunk is így lesz. Emellett csak és kizárólag premier előadások lesznek hallhatók az őszi konferenciánkon. Egyetlen olyan előadónk sem lesz, aki ugyanazt mondja el, amit már másik rendezvényen elmondott. A harmadik dolog, hogy bevezetjük a páros előadásokat a konferencia első napján. Itthon csak néha lehet ilyen előadásokkal találkozni, mi szeretnénk ebből hagyományt teremteni. A színpadon két jól működő előadó, szakember még színesebb előadásokkal tudja szórakoztatni a résztvevőket. Elárulhatom előzetesen, hogy nagyon izgalmas párok lesznek, olyanok is, akikkel értelemszerűen még nem találkozhattak a résztvevők.

 

Egyébként hogyan látod, mekkora a verseny a konferencia-piacon?

 

– Az idei már a 28. Országos Marketing Konferencia, 1990 óta rendezzük meg, a legnagyobb múltra visszatekintő konferencia, ráadásul ez az egyetlen háromnapos rendezvény ebben az iparágban. Legtöbb esetben egynapos események vannak, néhány kétnapossal találkozhatunk, és ez az egyetlen háromnapos, vagyis ebből a szempontból nincs versenytárs. Vannak persze jelentősebb kétnapos konferenciák, amelyek vetélytársak. Azt látni kell, hogy mi non-profit, szakmai szervezet vagyunk és kötelességünk is ilyen konferenciát csinálni, hiszen ezt elvárják egy szakmai szervezettől. Egy szakmai szövetségnek nem csak a szakmai érdekképviselet a feladata. Az alapszabályunkban 1990 óta benne van, hogy feladatunk edukálni a marketingeseket Magyarországon és hozzá kell járulnunk a magyar marketingpiac fejlesztéséhez. Ehhez kellenek az ilyen események, mint például a háromnapos konferencia. A többi, potenciális riválisként említhető rendezvény nem is kizárólag marketing témákkal foglalkozik, másrészt mindegyik mögött gazdasági társaság áll, más küldetéssel, más célokkal, mint mi.

 

– Ahogyan már említetted, idén is lesz Marketing Masters, a konferencia második napján. Ebben az évben is erős lesz a mezőny?

 

– Személy szerint is nagyon örülök annak, hogy idén már második alkalommal tudjuk megrendezni a Marketing Masters konferenciát. Három nap alatt, két külön konferenciát szervezünk, hiszen a két napnak más a felépítése. A Marketing Masters-en kizárólag a megbízói oldal marketingvezetői tartanak előadást. A Marketing&Media magazinnal minden évben összeállítjuk a Top 50 legsikeresebb marketingvezető listáját és közülük kerülnek ki az előadók. Arra persze odafigyelünk, hogy igyekezzünk mindig más szakembereknek platformot nyújtani. Ami a Marketing Masters-t megkülönbözteti, hogy ez egy esettanulmány-konferencia, a legsikeresebb vezetők a legsikeresebb esettanulmányokat mutatják be az elmúlt egy évből, emellett pedig szakmai véleményvezérként véleményt alkotnak a marketing trendjeiről is.

 

Ha röviden össze kellene foglalnod, hogy mitől működik egy szakmai rendezvény, akkor miket emelnél ki, neked mik a legfontosabb szempontok?

 

– Azt kell megvizsgálni, hogy egy adott résztvevő, amikor elmegy egy konferenciára, mit vár el tőle. Mindegyik rendezvény küldetésében, célkitűzésében más és más lehet. Véleményem szerint a legfontosabb tényezők, hogy a résztvevők tudjanak tanulni, inspirálódni, valamint kapcsolatokat építeni. Minden komolyabb konferenciának ezt a hármas célt tudnia kell, oktatni, inspirálni és networkinget nyújtani. A 28. OMK mindegyik napján ez adott lesz. Nincs kétségem afelől, hogy mind az inspiráló előadóink, mind a komoly tematika és a program segíti majd résztvevőinket, hogy jövőre még eredményesebben tudjanak majd dolgozni. Külön networking programokkal és zónákkal készülünk, hogy ennek is kulturált kereteket tudjunk biztosítani.

 

– Ebben a szakmában az is előfordul néha, hogy bizonyos előadókat arra kérnek, ne szerepeljenek mások konferenciáin? Téged ez mennyire bosszant? Vagy te is kérsz hasonlót?

 

– Nálunk ilyen diktatórikus eszközök nincsenek. Egy olyan kicsi piacon, mint a magyar, ilyen elvárásokat támasztani az előadók, vagy bármilyen szereplő felé nem elfogadható, szakmailag etikátlannak tudom nevezni ezt a hozzáállást. Természetesen vannak olyan piaci szereplők, akik konferenciaszervezésből élnek, fontos számukra, hogy minél jobb gazdasági eredményeket tudjanak felmutatni, de ettől függetlenül sem egészséges dolog ez. Én is vállalatvezető vagyok, megértem, hogy a konferenciaszervezés is profitorientált dolog, de hosszú távon vissza fog ütni, ha olyan eszközökhöz, kérésekhez folyamodik valaki, amivel kizárólagosságot szeretne biztosítani önmaga számára. Mi örömmel látunk a konferenciáinkon más szervezőket is, akik akár marketing témában is szerveznek konferenciát. Mi szívesen látjuk a szakmai mondanivalóval rendelkező, jó előadókat is. A megálmodott programhoz igyekszünk megtalálni a legjobb előadókat – ez motivál bennünket, és mi soha nem korlátozzuk, hogy milyen más rendezvényeken osztják meg tudásukat.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Ezek lesznek idén a legmeghatározóbb divattrendek

A Z generáció nem várja meg, hogy a divatipar megszabja mi a menő, hanem megalkotja saját trendjeit. Manapság ezek a trendek a nagy divatmárkákra is hatással vannak, amelyek a Z generáció ízlésvilágához igazítják kollekcióikat....

Új évaddal tér vissza az Adom a napom

Április 15-én hétfőn 20 órakor 3. évadával tér vissza a VIASAT3-ra Magyarország egyik kedvenc élő talkshowja, az Adom a napom. „Mutasd meg a napod, megmondom, ki vagy!” – tartja a műsor kapcsán Geszti Péter,...

Televíziós Újságírók Díja: megvannak az idei nyertesek

Győzteseket hirdettek a Televíziós Újságírók Díja gálaeseményen március 27-én este. A legjobb női műsorvezető Lékai-Kiss Ramóna lett, Till Attila kapta a legjobb férfi műsorvezetőnek járó elismerést, Miklósa Erikát a zsűritag kategóriában díjazták, Sztarenki Dóra...
Szabó Balázs RTL

Az RTL már javában készül a Bajnokok Ligájára

Amikor egyszerre hét meccs lesz egy időpontban, akkor mind a hetet láthatják magyar kommentárral a nézők – mondja a Bajnokok Ligája közvetítések kapcsán Szabó Balázs, az RTL Magyarország tartalmak menedzseléséért felelős vezérigazgató-helyettese. A szakember...

Új vezetőt nevezett ki a Decathlon

A sportszerforgalmazó márka új marketing és brand igazgatója számára nem ismeretlen a terep, bár Herczeg Lilla január 1-jétől tölti be új pozícióját, a Decathlon csapatát viszont már 2012 óta erősíti. A szakember az elmúlt...

Így ünnepli a nők sikereit a Glamour

A GLAMOUR Women of the Year gálát idén immár 15. alkalommal rendezte meg a Ringier Hungary. A díjátadó gála célja a kezdetektől az, hogy a hazai társadalomban nagyobb teret adjon a nők által elért...

Kiberbűnözés – veszélyben az idősek

Az 50–79 éves magyarországi internetezők 97 százaléka napi rendszerességgel használja az internetet. Bár átlagosan mintegy két órát töltenek naponta az interneten, kevesen tartoznak a digitálisan felkészültek közé, ezért jobbára bizalmatlanok és kevésbé tudatosak –...

Elkészült a legbefolyásosabb magyar nők listája

Tizedik alkalommal tette közzé a Forbes a legbefolyásosabb magyar nők listáját. Az üzleti magazin idén is négy kategóriában rangsorolt: közélet, üzlet, média és kultúra, utóbbinak az élén debütált Karikó Katalin Nobel-díjas kutató. Új belépőként...

Nélkülözhetetlen mobilappok húsvétra

Közeleg a húsvét, a szórakozást pedig új szintre lehet emelni pár jópofa, játékos alkalmazásról, legyen szó a gyerkőcök foglalkoztatásáról vagy családi kikapcsolódásról. A HONOR pár olyan androidos alkalmazást szedett össze, amik remekül jönnek majd...

Az egész országban elérhető lesz a Telekom programja

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen...
- Hirdetés -