Új vezető az Orianánál

Az Oriana, az üzleti alkalmazásfejlesztési piacot alapjaiban megváltoztató vállalat vezetése tovább bővült, mivel a korábbi külső tanácsadó, Basa Richárd február 1-től tulajdonosként és operatív igazgatóként vesz részt a cég irányításában. A termékfejlesztés, üzletfejlesztés és értékesítés területén multinacionális tapasztalatokkal rendelkező, informatikai területről érkező szakember a menedzsment tagjaként támogatja majd a vállalat további sikeres működését, illetve üzleti eredményeinek növelését.

 

„20 éve ismerem Richárdot, és követem pályafutását. Ez idő alatt folyamatos kapcsolatban voltunk. Nagyon örülök, hogy most üzlettársak lettünk, hiszen Richárd mind szakmai múltja, mind pedig új lendülete, illetve friss szemlélete révén jelentős támogatást tud nyújtani a cég további fejlesztésében. Az Oriana az elmúlt időszakban jelentős üzleti növekedést ért el, így a vezetői feladatok is szélesebb körűek és szerteágazóbbak lettek, ezért a továbbiakban közösen irányítjuk a vállalatot”– mondta Kovács Péter az Oriana ügyvezető igazgatója.

 

Basa Richárd (40) szakmai karrierjét a Novellnél alapozta meg, majd bontakoztatta ki. Az itt eltöltött több mint 10 év alatt egyedülállóan sikeres szakmai utat járt be. Operatív igazgatóként az ő felelőssége volt a Novell hazai tanácsadó és szolgáltató központjának menedzselése, amely irányítása alatt Európa egyik legnagyobb központjává nőtte ki magát. A kiemelkedő IT-piaci szakértő felelt a multinacionális vállalat teljes magyarországi értékesítéséért, majd később licencértékesítéséért is, amely közreműködésének köszönhetően jelentős eredménynövekedést ért el.

 

„Évek óta figyelemmel kísérem az Oriana technológiájának fejlődését. Külső tanácsadóként pedig rövid időn belül egyértelművé vált számomra, hogy egy olyan egyedülálló üzleti alkalmazásfejlesztési megoldást képvisel, ami teljesen új szemléletmódot jelent a piacon, így számos izgalmas üzleti lehetőséget rejt magában. Száz százalékban hiszek a vállalat saját fejlesztésű termékében, ezért is döntöttem úgy, hogy üzlettársként is részt veszek a cég életében. Emellett pedig érdekes és lelkesítő szakmai kihívásnak tartom, hogy aktívan is közreműködhetek a további üzleti sikerek elérésében. A célom, hogy minél több partner és ügyfél ismerje, illetve tapasztalja meg azokat a versenyelőnyöket, amelyeket az Oriana egyedi módszertana és üzleti modellje kínál. Ezenkívül az Oriana jövőképe egy esetleges nemzetközi terjeszkedést is tartogat, ami szintén új távlatokat nyithat számomra” – mondta Basa Richárd, az Oriana menedzsmentjének újonnan kinevezett tagja.

 

A kétgyermekes családapa az Oriana mellett a hobbinak induló borászat területén is aktív: megálmodta és létrehozta Tarcalon a Basilicus Szőlőbirtok és Borkultúra Központot, ami nagyban hozzájárult a Tokaj-hegyaljai borvidék újrapozicionálásához, és mindössze 5 év alatt sikeres vállalkozássá nőtte ki magát. Basa Richárd másik szabadidős szenvedélye a vitorlázó repülés, amelyben szép sikereket ért el hazai és nemzetközi szinten egyaránt.

  • Megosztom