Új autós sorozatot indít a WMN

Az Elviszlek magammal műsor után újabb, saját fejlesztésű autós-sorozatot indít a WMN.hu. A gyaloglás vége #szentesivezet című műsorban az oldal egyik legismertebb szerzője – a kétszeres ráktúlélő – Szentesi Éva próbál jogosítványt szerezni. A szókimondó írónő gyógyulása után fogadta meg, hogy megtanul vezetni.

Szentesi viszontagságait négy kamera követi végig, amíg a nullából (remélhetőleg) eljut a sikeres autóvezetői vizsgáig. A forgatást óriási nevetések és hangos sikolyok kísérték az oktató, Kaló Krisztián autósiskolájában. A főszereplő ugyanis a kamerák előtt sem fogja vissza magát; ahogy a magazin olvasói már megszokhatták tőle, ami a szívén az a száján.

„Két dolgot fogadtam meg magamnak, amikor kiderült, hogy inkább nem harmincévesen halok meg: az egyik az volt, hogy megszerzem a jogsit. (A másikat nem mondom meg, de B-vel kezdődik és T a vége)” – mondta a 31 éves, kétszeres ráktúlélő írónő.

A műsorban producerként közreműködő D. Tóth Kriszta szerint a műsor – elsősorban a két főszereplő közötti kémiának köszönhetően – igazi hangosan nevetős szórakoztatást nyújt.

„Éva és Krisztián párosa minden várakozásunkat felülmúlóan jól működik. Gyakorlatilag végigcsipkelődik, végignevetik az oktatást, miközben Éva egyre ügyesebb a volán mögött. Bárcsak mindannyiunknak ilyen jó emlék lenne az autósiskola…” – mondta a WMN.hu alapító-főszerkesztője.

A gyaloglás vége #szentesivezet című műsor a WMN.hu saját fejlesztése a magazin YouTube-csatornáján minden pénteken új epizóddal jelentkezik. A gyártás koprodukciós partnere az A&B Video, támogatója pedig az Elviszlek magammal című sorozathoz hasonlóan most is a Volkswagen.

A gyaloglás vége #szentesivezet című új autós-sorozat első része a wmn.hu magazin YouTube-csatornáján látható.

  • Megosztom