Ügyfélkapcsolati vezető az Adaptive-nál

2014. január 2-ától Horváth Tamás az Adaptive Media Sales House ügyfélkapcsolati vezetője. A szakember 2008 óta dolgozik a cégnél, korábban a Café Connection Reklámügynökség projektmenedzsereként szerzett szakmai tapasztalatokat.

 

Stratégiai fejlesztési terveinek hatékony megvalósítása érdekében ügyfélkapcsolati vezetőt nevezett ki az Adaptive Media Sales House Horváth Tamás személyében, aki 2014. január 2. óta irányítja az értékesítési csapat operatív munkáját. A szakember 2004-ben végzett a Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karán, és 2008 óta erősíti az Adaptive Media csapatát. Korábban a Café Connection Reklámügynökség projektmenedzsereként dolgozott.

 

„Amikor az Adaptive Mediához csatlakoztam, mindössze öten dolgoztunk a cégnél, ma tizenhatan vagyunk. Örülök, hogy részt vehettem ebben a dinamikus növekedési folyamatban. Most, hogy vezetőként is bizalmat kaptam, további sikerekre fogok törekedni a csapatommal.” – nyilatkozta Horváth Tamás, a legnagyobb hazai független online sales house új ügyfélkapcsolati vezetője. „– Rengeteg újdonsággal és látványosan felfrissített portfólióval lépünk a piacra 2014-ben. Ügynökségi és hirdető ügyfeleink nívós, szakmailag kifogástalan kiszolgálása nagy és lelkesítő kihívás.” – tette hozzá.

 

Az Adaptive Media az utóbbi hónapokban kiemelten nagy hangsúlyt fektetett portfóliójának bővítésére. 2013-ban a sales house elnyerte a 444.hu hirdetésértékesítési jogait, és már az Adaptive Mediával dolgozik a Computerworld-öt, a PC World-öt és a GameStar-t kiadó Project/029, az ApróSéf.hu, az IngatlanNet.hu és a Tőzsdefórum.hu is. 2014 januártól az Adaptive Media értékesíti az egyik legnagyobb hazai online kiadvány, az Időkép.hu hirdetéseit.

  • Megosztom