- Hirdetés -

Több mint 210 ezren a Hungaroringen

|

- Hirdetés -

210 ezernél is többen látogattak ki csütörtöktől vasárnapig a Forma-1-es Magyar Nagydíjra, a kapcsolódó versenyekre, illetve a különböző programokra. A Hungaroring felújítása a jövő évi verseny után kezdődik.

„Az építkezés és az átalakítás nehézsége egyrészt abban rejlik, hogy nagyon sok pénzbe kerül, hiszen 130 hektárról van szó. Másrészt minden évben futamot kell rendezni, vagyis tíz hónap alatt kell rombolni és építeni egyben, mert nem csúszhat az építkezés” – mutatott rá Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója az M1 csatornán adott interjúban. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap, a 33. Forma-1-es Magyar Nagydíj rajtja előtt jelentette be, hogy a jövő évi versenyhétvége után kezdődhetnek a stratégiai fejlesztési programban szereplő beruházások a Hungaroring területén – írja beszámolójában az MTI.

„A Magyar Nagydíj nagyon jó hagyományokkal rendelkezik és nagyon magyar. Kicsit retró a pálya, de imádják a pilóták, a szurkolók, mindenki. Budapest közelsége meghatározza ezt” – fogalmazott Gyulay, ugyanakkor elismerte, hogy a 33 éves létesítmény már elöregedett, és nem nagyon tud versenyezni a modern pályákkal.

Hangsúlyozta, azt már senki nem vitatja, megéri-e Forma-1-es futamot rendeznie Magyarországnak. „Az összes környező ország ránk irigykedik, hiszen a régióban Ausztria mellett csak mi rendezünk versenyt, ami nagyon látogatott, rengeteg külföldi turista jön ide. A Liberty Media megjelenésével a felvezetés, a kiegészítő programok is fejlődnek, jövőre már az egész hét a Forma-1-ről fog szólni Budapesten és környékén” – mondta. Szijjártó Péter szerint a tavalyi évben mintegy 30 milliárd forintnyi gazdasági aktivitás valósult meg a mogyoródi F1-es hétvége nyomán. Ez három tételből állt össze: a magyar gazdaságra, GDP-re történő hatásból, az adó- és járulékbevétel növekményből, valamint a számszerűsíthető médiamegjelenésekbő. Mivel az idén jobban fogytak a jegyek, s többen látogattak ki a Hungaroringre, mint tavaly, valamint a Forma-1 globálisan is nagyobb publicitást kap, ezt a gazdasági hatást ebben az esztendőben az előző évinél is nagyobbra becsülik.

Gyulay Zsolt az idei versenyhétvége kapcsán jelezte, hogy vasárnap gyakorlatilag telt ház volt a Hungaroringen, csupán az állóhelyeken lehetett volna még elhelyezni embereket.

A futamot a címvédő és négyszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte, ezzel 24 pontra növelte az előnyét a pontversenyben a Mogyoródon második, szintén négyszeres vb-győztes Sebastian Vettellel, a Ferrari német versenyzőjével szemben.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

A Telekom továbbra is a fenntarthatóságra fókuszál

Klímavédelmi, digitalizációs és sokszínűségi célok mentén meghatározott fenntarthatósági stratégiájának (2021-2030) harmadik évéről számolt be a Magyar Telekom Fenntarthatósági Jelentésében, amelyet az Éves Jelentéssel egy napon, április 16-án publikált. Bár a Magyar Telekom fenntarthatósági törekvéseinek...

Együttműködik az NVIDIA és a Schneider Electric

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként...

Jelentős változások a HVG-nél

Távozik a hvg.hu felelős szerkesztője, Nagy Iván Zsolt, illetve Windisch Judit és Rovó Attila rovatvezetők is elhagyják a portált, a szerkesztőségtől elköszönők között van Dezső András is. A HVG vezetősége a napokban döntött a...

Kiáll a nők mellett a Maltesers

Az ínycsiklandó csokoládégolyóiról híres Maltesers márka idén is megújítja elkötelezettségét a nők támogatására. Büszkén áll azon törekvések előterében, melyek célja a nők társadalmi helyzetének javítása és erősítése. Évek óta kiáll a nők hangjának nemzetközi...

Újra a hazai utakat járják a Google autói

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra. A következő hónapokban az ország számos pontját érintik majd, hogy frissítsék a városok, utak és autópályák nézetét a Google Térképen. A Google Utcaképnek köszönhetően...

Cannes – animációs filmstúdió kap tiszteletbeli Arany Pálma-díjat

Tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap az Oscar-díjas japán animációs filmrendező, forgatókönyvíró Hajao Mijazaki által alapított Ghibli amimációs filmstúdió a 77. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon májusban. A japán rendező az 1979-ben bemutatott Cagliostro vára című egészestés animációs filmmel...

Digitalizáció: nincs érdemi változás a kkv-szektorban

A Digiméter idén már negyedik alkalommal mérte fel a hazai kis- és középvállalkozások (kkv-k) digitalizációjának szintjét. A főindex értéke százas skálán mérve 40 lett – ugyanez az érték 2020-ban és 2021-ben is 40 volt,...

5G-s újdonságok Barcelonából és videós trendek a BrandManiában

Elrajtol ma az RTL-en a BrandMania 24. évada, a 314. adásban az 5G-s fejlesztések kerülnek terítékre. A stáb Barcelonában, az MWC-n járt utána, hogy hol tartunk most és mit hoz a jövő a mobilhálózatok...

Közel félmilliárd forintnyi támogatást osztanak ki

A testület döntései nyomán az MTVA az idei év első negyedévében 4, a Médiatanács által meghirdetett pályázati eljárásban 82 támogatási szerződést kötött, melyeknek köszönhetően összesen 473 694 208 forintot oszt szét a nyertes pályázók...

Különleges bankkártyák a párizsi olimpia alkalmából

Mostantól a párizsi olimpiai játékok szellemiségét megidéző, egyedi Visa bankkártyákat igényelhetnek az MBH Bank ügyfelei, és nagyszabású, a két vállalat által támogatott kvízjáték kezdődik, amelynek győztesei párizsi utazást és olimpiai belépőt nyerhetnek. A kezdeményezés...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Bajban a nyugdíjasok – hiába a jó számok, mégis öregszik a magyar

Habár európai összevetésben a magyar születési ráta különösen 2011-től 2022-ig felettébb kedvezően alakult, mégis fenyeget a társadalom elöregedésének veszélye. Ennek egyik oka a Bankmonitor szakértői szerint az, hogy a szülőképes korú nők száma (a...

A Telekom továbbra is a fenntarthatóságra fókuszál

Klímavédelmi, digitalizációs és sokszínűségi célok mentén meghatározott fenntarthatósági stratégiájának (2021-2030) harmadik évéről számolt be a Magyar Telekom Fenntarthatósági Jelentésében, amelyet az Éves Jelentéssel egy napon, április 16-án publikált. Bár a Magyar Telekom fenntarthatósági törekvéseinek...

Együttműködik az NVIDIA és a Schneider Electric

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként...

Jelentős változások a HVG-nél

Távozik a hvg.hu felelős szerkesztője, Nagy Iván Zsolt, illetve Windisch Judit és Rovó Attila rovatvezetők is elhagyják a portált, a szerkesztőségtől elköszönők között van Dezső András is. A HVG vezetősége a napokban döntött a...

Kiáll a nők mellett a Maltesers

Az ínycsiklandó csokoládégolyóiról híres Maltesers márka idén is megújítja elkötelezettségét a nők támogatására. Büszkén áll azon törekvések előterében, melyek célja a nők társadalmi helyzetének javítása és erősítése. Évek óta kiáll a nők hangjának nemzetközi...

Don't Miss

Elképesztő támogatást nyújthat a család – interjú Holló Mártával

Kihívásokat hozhat egy karrierútban a gyerekvállalás, a női szerepek mindennapos megoldása, ebben elképesztő támogatást nyújthat a család, ahogy nálam is történt – mondta el a Marketing&Media magazinnak Holló Márta. A Magyar Telekom vállalati kommunikációs...

Lakatos Zsófia: Soha nem bántam meg, hogy édesanyákat alkalmaztam

Hosszú távon nem lehet sikeres az a cég, amely elveszíti a női energiát és attitűdöt - véli Lakatos Zsófia. Az Emerald PR tulajdonos-ügyvezetője a Marketing&Media magazinnak adott interjúban beszélt arról, hogy mekkora kihívást jelent...

Liptay Gabriella: Nem érdemes „csak” karrierben gondolkozni

Talán nem is érdemes „csak” karrierben gondolkozni, sokkal inkább a kiegyensúlyozott, értelmes célok által meghatározott felelős élet vagy életvezetés lehet a megoldás – véli Liptay Gabriella. A KPMG in Hungary marketing- és kommunikációs igazgatója...

Elképesztő energiákat kell mozgósítanom – interjú Hámori Barbarával

Hiszek abban, hogy férfiak és nők együtt és közösen tudják a legtöbbet kihozni egy adott projektből, ahogy nekünk is szükségünk van az ő férfi energiáikra, másképp gondolkodásukra, úgy nélkülünk nők nélkül egyenesen megállna az...

Csobot Adél: Boldogan forgatnék egy jó napi sorozatban

Amit leginkább a szemem előtt tartok, hogy mindig önazonos legyek – vallja az influenszerkedés kapcsán Csobot Adél. Az mmonline.hu-nak adott interjúban a tavalyi évből a Sztárbox műsorvezetését és egy autentikus tangó-estben való közreműködését emelte...