- Hirdetés -

Rekordot döntött a turisták száma idén Antalyában

|

- Hirdetés -

Csaknem 6 millió turista érkezett az év eleje óta légi úton a dél-törökországi Antalya tartományba, 37 százalékkal több, mint egy évvel korábban – írta kedden a Milat török napilap.

Antalya kulturális és idegenforgalmi igazgatóságának adatai szerint július közepéig 5 millió 832 ezer 894 utas érkezett a városba és környékére a tartomány két nemzetközi légikikötőjén, Antalya saját repülőterén, valamint a Gazipasa-Alanya repülőtéren keresztül. Az idei szám 316 ezer 715-tel több az eddigi, 2014-es rekordnál. Antalya tartomány az év végéig legalább 14 millió vendégre, míg maga Törökország 40 milliót meghaladó turistára és 32 milliárd dollár idegenforgalmi bevételre számít.

Az eddigi legjövedelmezőbb év, 2014 során együttesen mintegy 36,8 millióan üdültek Törökországban.

A kis-ázsiai ország egy másik népszerű idegenforgalmi célpontjába, Kappadókiába is nagyon sokan érkeznek. A történelmi régióba 2018 első hat hónapjában 1 millió 236 ezer 355-en látogattak el, ami 36 százalékkal haladja meg az előző évi, és 83 százalékkal a 2016-os értéket.

Az év első öt hónapjában 11 millió 462 ezer 407 külföldi érkezett Törökországba, ami 30,81 százalékkal több mint tavaly, 42,58 százalékuk Isztambulban, 23 százalékuk Antalyában lépett be az országba. Május végéig 21 ezer 662 magyar kereste fel Törökországot, 46,26 százalékkal több a múlt évinél.

Május végéig a legtöbben Oroszországból, Németországból és Iránból látogattak Törökországba.

A török idegenforgalom 2015 novemberétől indult mélyrepülésnek, miután a török légierő lelőtt egy orosz vadászgépet a szíriai határnál. A Moszkva által bevezetett szankciók között egyebek mellett az orosz repülőjáratok felfüggesztése is szerepelt, aminek következtében a török turizmus magját képező orosz turisták szinte teljesen távol maradtak.

A két fél 2016 nyarán ugyan kibékült, de Törökországban az év során számos robbantásos merénylet és júliusban még egy puccskísérlet is történt, így az európai turisták szintén más úti célok után néztek. Az ország turisztikai központjának számító Isztambulban 2016-ban három öngyilkos merényletet követtek el, és az egyikben – januárban – tizenkét német turista vesztette életét, amikor az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet egyik terroristája felrobbantotta magát a történelmi városnegyed részét képező Sultanahmet téren. 2016 nyári hónapjaiban 2015 azonos időszakához képest 40 százalékot meghaladó volt a visszaesés a turisták számában.

A törökországi turizmust 2017 elején még a Berlin és Ankara között kirobbant diplomáciai viszály árnyékolta be, de aztán az adatok javulásnak indultak, és a török idegenforgalom éves viszonylatban 27,84 százalékos növekedéssel zárt. 2017-ben 32,41 millió turista pihent Törökországban.

(MTI)

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Ezek lesznek idén a legmeghatározóbb divattrendek

A Z generáció nem várja meg, hogy a divatipar megszabja mi a menő, hanem megalkotja saját trendjeit. Manapság ezek a trendek a nagy divatmárkákra is hatással vannak, amelyek a Z generáció ízlésvilágához igazítják kollekcióikat....

Új évaddal tér vissza az Adom a napom

Április 15-én hétfőn 20 órakor 3. évadával tér vissza a VIASAT3-ra Magyarország egyik kedvenc élő talkshowja, az Adom a napom. „Mutasd meg a napod, megmondom, ki vagy!” – tartja a műsor kapcsán Geszti Péter,...

Televíziós Újságírók Díja: megvannak az idei nyertesek

Győzteseket hirdettek a Televíziós Újságírók Díja gálaeseményen március 27-én este. A legjobb női műsorvezető Lékai-Kiss Ramóna lett, Till Attila kapta a legjobb férfi műsorvezetőnek járó elismerést, Miklósa Erikát a zsűritag kategóriában díjazták, Sztarenki Dóra...
Szabó Balázs RTL

Az RTL már javában készül a Bajnokok Ligájára

Amikor egyszerre hét meccs lesz egy időpontban, akkor mind a hetet láthatják magyar kommentárral a nézők – mondja a Bajnokok Ligája közvetítések kapcsán Szabó Balázs, az RTL Magyarország tartalmak menedzseléséért felelős vezérigazgató-helyettese. A szakember...

Új vezetőt nevezett ki a Decathlon

A sportszerforgalmazó márka új marketing és brand igazgatója számára nem ismeretlen a terep, bár Herczeg Lilla január 1-jétől tölti be új pozícióját, a Decathlon csapatát viszont már 2012 óta erősíti. A szakember az elmúlt...

Így ünnepli a nők sikereit a Glamour

A GLAMOUR Women of the Year gálát idén immár 15. alkalommal rendezte meg a Ringier Hungary. A díjátadó gála célja a kezdetektől az, hogy a hazai társadalomban nagyobb teret adjon a nők által elért...

Kiberbűnözés – veszélyben az idősek

Az 50–79 éves magyarországi internetezők 97 százaléka napi rendszerességgel használja az internetet. Bár átlagosan mintegy két órát töltenek naponta az interneten, kevesen tartoznak a digitálisan felkészültek közé, ezért jobbára bizalmatlanok és kevésbé tudatosak –...

Elkészült a legbefolyásosabb magyar nők listája

Tizedik alkalommal tette közzé a Forbes a legbefolyásosabb magyar nők listáját. Az üzleti magazin idén is négy kategóriában rangsorolt: közélet, üzlet, média és kultúra, utóbbinak az élén debütált Karikó Katalin Nobel-díjas kutató. Új belépőként...

Nélkülözhetetlen mobilappok húsvétra

Közeleg a húsvét, a szórakozást pedig új szintre lehet emelni pár jópofa, játékos alkalmazásról, legyen szó a gyerkőcök foglalkoztatásáról vagy családi kikapcsolódásról. A HONOR pár olyan androidos alkalmazást szedett össze, amik remekül jönnek majd...

Az egész országban elérhető lesz a Telekom programja

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen...
- Hirdetés -