Rajtol a Sziget – csendet ígérnek a szervezők

Ma rajtol el a mínusz egyedik nappal és Robbie Williams koncerttel az idei Sziget Fesztivál. Jó esély van arra, hogy megdöntsék a tavalyi, 415 ezres rekord látogatószámot, a látogatók túlnyomó többsége – a bérletesek 90 százaléka – ebben az évben is külföldi lesz. A zaj miatt nem kell aggódniuk a környéken lakóknak, a szervezők közlése szerint a Duna mindkét oldalán vasárnap és hétfő éjszaka mért adatok alapján a Sziget fesztivál zajszintje idén sem haladta meg az előírt határértéket.

 

A fesztivál hangpróbája alatt öt helyszínen végeztek méréseket. A budai oldalon szinte nem is lehetett hallani a szigetről szűrődő zajokat, itt 47-48 decibelt értéket mértek, a megengedett 55-tel szemben. A pesti oldalon 52 decibel volt a legnagyobb érték, ami decibelben számolva csaknem a fele a megengedettnek – nyilatkozta az MTI-nek Gerendai Károly, a fesztivál főszervezője. A szigeten még nem indult el az összes program, ugyanakkor a hangpróba alatt már érzékelni lehetett a kiszűrődő zajokat, sokszor a közönség morajlása is mérhető volt.

 

A héten várható nagy hőség miatt a környék lakosainak fel kell készülniük arra, hogy a nyitott ablakon keresztül várhatóan jobban behallatszanak a szigetről kiszűrődő zajok. “A meleg levegő pedig eleve kedvez a hang terjedésének, míg a párás vagy szeles időben a zajokat elnyomják a környezeti hatások, mint például a szél hangja” – tette hozzá Gerendai Károly. Felhívta a figyelmet arra, hogy a nagyszínpad hangereje sokkal erősebb, mint az éjszakai programoké: este 11 óráig 65, utána 55 decibel a megengedett hangerő.

 

A fesztivál szakemberei a rendezvény ideje alatt folyamatosan ellenőrzik majd a zajszintet és mindent megtesznek annak érdekben, hogy azt a határértékén belül tartsák.

Már vasárnap, a hétfői első hivatalos (mínusz egyedik) nap előtt ezrek érkeztek a Szigetre. A fesztiválozók túlnyomó többsége – a bérletesek 90 százaléka – idén is külföldi, és jó esély van a tavalyi 415 ezres látogatórekord megdöntésére.

 

“A nagyszínpadot mintegy 30 méterrel előre hoztuk, ezzel az eddigi 55-60 ezer ember helyett 75-80 ezren férnek el a legnagyobb zenei helyszínen. Az egyhetes fesztivál napi befogadóképessége is nőtt, idén 90 ezer főben maximalizáltuk ezt a látogatószámot” – mondta Gerendai Károly az idei újításokkal kapcsolatban.

 

A Sziget fesztivált augusztus 10. és 17. között immár 23. alkalommal rendezik meg az óbudai Hajógyári-szigeten. Az idei legnagyobb sztárfellépő egyértelműen a brit popcsillag, Robbie Williams, akinek hétfő esti koncertje a fesztivál történetének legdrágább eseménye lesz, a hírek szerint több százmillió forintba kerül.

 

Negyvenhét országból érkeznek fellépők, a legnagyobb nevek közé tartozik a Florence and the Machine, Avicii, Ellie Goulding, az alt-J, a Kings of Leon, Martin Garrix, a Kasabian, a Limp Bizkit, a Foals, a Marina and the Diamonds, a Gogol Bordello, a Maccabees és az AWOLNATION.

A hétfői mínusz egyedik napon Robbie Williams mellett számos hazai előadó produkciója is látható lesz: délutántól a Nagy-Szín-Pad! tehetségmutató első két helyezettje, a Biebers és az Ocho Macho, majd az Irie Maffia, a Sziget-himnusz idei írója játszik, a Petőfi Rádió VOLT Fesztivál színpadon a Babel, a Headbengs, a Supernem, a Péterfy Bori & Love Band és a Cloud 9+, de lesznek programok az elektronikus zenei helyszínen, a Colosseumban, a fiatal nemzetközi tehetségeket bemutató Európa Színpadon és a Budapest Park Tribute Színpadon is.

 

“Idén a legnagyobb magyarországi sátorban, a mintegy 6000 négyzetméteres A38 sátorban akár 17-18 ezren szórakozhatnak egyszerre” – emelte ki Gerendai Károly. A négy fő helyszín, a nagyszínpad, az A38, a Telekom Aréna és a MasterCard Világzenei színpad számos koncertje a YouTube-on is követhető lesz.

 

Erősödik a KultúrZóna, benne e Fidelio Színpad, ami az opera, a komolyzene és a dzsessz otthona lesz. Ebbe a zónába került a színház- és táncsátor, a vándor vurstli, több kis utcaszínház, az afro-latin-reggae falu helyére költöző Hungarikum Falu és a táncházak, valamint ide költözött a múzeumi negyed is.

 

Idén is minőségi nemzetközi produkciókkal várja a közönséget a népszerű cirkuszhelyszín, a Cirque du Sziget és a Nagy Utcaszínház, lesz kreatív zóna a logikai sátorral, Design Zóna a Design Terminállal és a WAMP árusaival, ArtZone képző- és iparművészekkel, Sport Zóna számos sportolási lehetőséggel, Elektronikus Zóna a Colosseum és a Telekom Aréna főszerelőivel. A világzenei helyszín ismét költözött, a korábbi cirkusz helyén lesz a tavalyinál szélesebb programkínálattal és költségvetéssel, mások mellett a cigányzene nemzetközi sztárjai, valamint a Mariza, a LaBrassBanda, a She’Koyokh vagy Noura Mint Seymali koncertjével.

 

Összesen hét elkerített kempinggel, köztük az olaszoknak, a franciáknak, a családosoknak, a VIP-eseknek kiépített hellyel várják a Szigeten éjszakázókat, de a sátorhelyek kétharmada szabad területen van. A Sziget Beachen már vasárnap százak napoztak a homokon és strandoltak a Dunában – a fürdést csak egy mintegy két méteres elkerített sávban engedélyezik.

 

A főszervező kitért arra, hogy – tekintettel a hatalmas hőségre – nagyjából háromszor annyi vízvételi pontot alakítottak ki, mint tavaly. Folyamatosan locsolják a fesztivál területét, permetkapukat állítanak fel. Egészségügyi központ is vigyázza a látogatókat: az ambulancián húsz orvossal, ötven nővérrel, 12 fős motoros- és 110 fős gyalogos járőrrel, ápolókkal és betegkísérőkkel, valamint egy rohamkocsi, négy esetkocsi és két-három mentőkocsi áll szükség esetén szolgálatba. A mentési feladatokat ellátó Országos Mentőszolgálat a fesztivál csúcsidőszakában kilenc mentőautóval és 120 emberrel teljesít szolgálatot.

  • Megosztom