Origo-balhé: az anyavállalat is vizsgálódik

Belső vizsgálat zajlik a Magyar Telekom Nyrt.-nél, az Origo Zrt. tulajdonosánál az Origo főszerkesztője távozásának körülményeit illetően – ismerte el a cégcsoport. Korábban nyilvánosságra került a cégtől ugyancsak távozó főszerkesztő-helyettes levele, amelyben politikai okokra vezette vissza Sáling Gergő eltávolítását.

A Telekom-csoporthoz azután fordult a Népszabadság újságírója, hogy a 444.hu pénteken azt írta: az Origóra gyakorolt politikai nyomás gyanúját megerősíti az a levél, amit hivatalos panasz formájában Pethő András még június 4-én küldött el a Telekom compliance osztályához, a cég belső ellenőrzést végző csoportjához. Pethő András levelében egyébként ez állt: „Panaszt szeretnék tenni azzal kapcsolatban, hogy tudomásom szerint az elmúlt legalább hat hónapban rendszeresen érték politikai jellegű befolyásolási kísérletek az Origo szerkesztőségét. Ezeknek a kísérleteknek szerepük volt Sáling Gergő főszerkesztő mostani eltávolításában. Tudomásom szerint a befolyásolási kísérletek úgy történtek, hogy politikusok környezetéhez tartozó személyek kéréseket fogalmaztak meg a Magyar Telekom menedzsmentjének egyes tagjai számára, akik aztán ezeket a kéréseket több esetben utasításként továbbították az Origo Zrt. vezérigazgatójának, Vaszily Miklósnak. Vaszily ezeket a kéréseket továbbította Sáling Gergőnek, aki azonban ezekre az utasításokra rendre nemet mondott a szerkesztőség függetlenségére, illetve az elfogulatlan és tárgyilagos tájékoztatás elvére hivatkozva. Tudomásom szerint az ebből adódó feszültségek közvetlenül szerepet játszottak Sáling kényszerű távozásában”.

A levél kapcsán a Népszabadságnak a Telekomnál elismerték, hogy belső vizsgálat zajlik a cégcsoportnál: „A Magyar Telekom belső vizsgálatokra vonatkozó szabályai értelmében konkrét panaszokról, bejelentésekről nem tudunk felvilágosítást adni. Ugyanakkor azt meg tudjuk erősíteni, hogy az Origo.hu júniusi főszerkesztőváltása kapcsán a médiában megjelent állításokat – a Magyar Telekom felső vezetésének kérésére is – jelenleg cégünk független megfelelőségi szervezete vizsgálja”.

A cégcsoport korábban – az ügy miatt létrejött utcai demonstrációk idején – nyilatkozataiban egyébként visszautasította, hogy Sáling Gergő volt Origo-főszerkesztőt a Magyar Telekom és a magyar kormány közötti stratégiai megállapodással összefüggésben, politikai okokból, a Miniszterelnökséget irányító Lázár János utazásairól szóló cikksorozat miatt távolították volna el, bár ezt a teóriát erősítette egy, az Átlátszó által közzétett, Sáling Gergő távozásakor készített hangfelvétel is, amelyen Vaszily Miklós Origo-vezérigazgató és a szerkesztőség párbeszéde hallható.

A compliance csoport ellenőrző hatásköre egyébként a legfelsőbb vezetőkre is kiterjed – írja a Népszabadság. Vizsgálataikról házon belül sem kötelesek tájékoztatást adni, jelentéseiket a Magyar Telekom anyavállalatának, a Deutsche Telekomnak, valamint a Magyar Telekom mellett működő független cégvezetőkből és közgazdászokból álló ellenőrző testületnek (audit committee) küldik.

  • Megosztom