Üzlet
Óriási leépítés a Kodaknál
2012-02-10 13:04:00
Néhány hónap múlva leáll a cég digitális kameragyártási részlege.
A Kodak január végén csődvédelmet kért, és hatalmas átszervezésnek látott neki. Akkor úgy fogalmaztak, hogy az igazi piaci lehetőséget a nyomtatókban látják, azonban akkor még nem mondták ki tisztán azt, amit nemrég tudni – írja a Technet.
A Kodak ugyanis kiszáll a digitális fényképezőgépek piacáról, amelyet – a világ első működő digitális gépével – ők maguk teremtettek meg. A Reuters értesülései szerint a cég a mostani félév végéig kilép a digitális kamera, fényképező, valamint képkeretek piacáról, és természetesen ezzel együtt jókora leépítést is tervez. Az egyedüli jó hír, hogy a termékek garanciáját továbbra is állják, azaz az alkatrészek és szerviz miatt (természetesen az itthoni képviselet is zavartalanul működik tovább) nem kell aggódni. Aki viszont karácsonyra várt volna valami új dögös Kodak fényképezőgépet, az inkább nézegessen a többi márkánál.
A cég azt reméli, hogy a lépések – amelyek mintegy harmincmillió dollárba kerülnek – százmilliós megtakarítást hoznak majd. Saját jövőjét illetően úgy remélik, hogy a nyomtatók, a Kodak márkanév (pl más kameragyártóknak való) licencelése, céges szolgáltatásaik, valamint a filmes képkidolgozás egyvelege kihúzza a bajból. Persze kérdéses, hogy például a márkanév valójában érdekelhet-e bárkit is, mivel a cég gépei jellemzően abban az alsókategóriában szerepeltek, amelyet jelenleg épp felfalnak az okostelefonok – olvasható a technet.hu-n.
Állás
- Customer Insight Manager and Senior Customer Insight Manager
Telenor Magyarország Zrt. - Online Marketing Munkatárs
Blum Szoftver Mérnökség Kft. - In-store communication expert
Telenor Magyarország Zrt. - Értékesítési és marketing vezető munkatárs
Salesjob.hu - German speaking inside sales specialist
Genpact Hungary Kft. - Fogászati turizmus koordinátor
Medicover Zrt.
Legnépszerűbb cikkek
-
Megvan a leggazdagabb magyarok listája
- mmonline -
Elbontják az E.On szélerőművét
- mmonline -
Hatalmas változások a SportKlubnál
- mmonline -
Gondban a TriGranit
- mmonline -
2,6 milliárdos beruházás Tatabányán
- mmonline
-
Hatalmas változások a SportKlubnál
- mmonline -
Óriási kedvezmények a Balatonnál
- mmonline -
Már megint változik a KRESZ
- mmonline -
Elbocsátott munkavállalókat vesz fel az Audi
- mmonline -
Nagy változások a Megasztárnál
- mmonline
Eseménynaptár
-
2012-02-28
09:30 E-volution '12 – Kontroll alatt -
2012-03-01
09:00 Utazás kiállítás -
2012-05-08
09:00 Media Hungary -
2012-05-24
09:00 A digitális marketing napja
Hirdetés
Kommentek
Hozzászólás írásához be kell lépnie!