Négymilliárdos forgalmat tervez az RSH

Az idén négymilliárd forintos forgalommal számolnak a rádiós reklámértékesítéssel foglalkozó Radio Sales House Kft.-nél (RSH) – mondta el a társaság mai sajtótájékoztatóján Hanák Tamás, a cég ügyvezető igazgatója. Az eseményen bemutatták az Inspira Media Research rádiós kutatási adatait is, amelyek alapján vidéken a helyi adók, míg országos szinten főként a Petőfi profitált abból, hogy a Class FM elveszítette a frekvenciáját.

 

Az erre az évre tervezett négymilliárd forintos bevétellel a rádiós reklámértékesítési piac meghatározó szereplője lesz az RSH Kft. – hangsúlyozta Hanák Tamás. Az üzleti tevékenységét az idén elindító vállalkozás a közmédia négy rádiója, valamint a Sláger FM hirdetési idejét kizárólagos szerződéssel értékesíti, de emellett még közel 60 helyi rádió is szerepel a portfóliójukban – mondta el a cég tegnapi tájékoztatóján az ügyvezető igazgató.

 

A magyar rádiós hirdetési piac a múlt évben az MRSZ adatai alapján 9,5 milliárd forintos lehetett, ebből becslések szerint a Class FM 3 milliárd forinttal részesedhetett. Hanák Tamás azzal számol, hogy ennek az összegnek mintegy fele eltűnik majd a piacról, így nagyjából 8 milliárd forintos lehet majd a rádiós hirdetési piac.

 

Az eseményen Géczi Tamás, az Inspira Media Research ügyvezető igazgatója és Melles Katalin, a társaság kutatási igazgatója ismertették a cég hazai rádiós piacra vonatkozó hallgatottsági adatait. Ezek alapján országos szinten a 18 évesnél idősebbek körében a Kossuth Rádió rendelkezett a legnagyobb napi átlagos eléréssel, a Petőfi Rádiót megelőzve. Budapesten a Sláger FM vezeti a hallgatottsági verseny a februári adatok szerint, a Kossuthot és a Music FM-et megelőzve. A részletes adatokból az is kiderült, hogy azzal, hogy a Class FM elveszítette frekvenciáját vidéken a helyi adók nyertek sokat, míg országos szinten a Petőfi volt a változás fő nyertese.

  • Megosztom