CSR
Milliókat gyűjtöttek a Facebookon
2012-02-02 13:41:00
Az Invitel és a HEGYEM (Harcművészek az Egészséges Gyerekekért Mozgalom) közös Adventi gyűjtést indított a nélkülöző gyerekek megsegítésére. A kFacebookon futó kampányban 8.209.233 virtuális forint gyűlt össze, melyet az Invitel váltott át valós támogatássá és kiegészítette azt: összesen 10 millió forintot adományozott a HEGYEM számára.
„A Facebook nemcsak szórakozáshoz, kapcsolattartáshoz, hanem társadalmi felelősségvállaláshoz – esetünkben egy nemes adománygyűjtéshez – is megfelelő keretet ad. Az Invitel Facebook oldalának több, mint 28 ezer tagja a tavalyi év végén ismét rendkívül aktív volt és több mint 8 millió forintot gyűjtött össze a rászoruló gyerekek részére” – mondta el a kampány kapcsán Sarkadi Katalin, az Invitel kommunikációs vezetője. „Az Invitel a virtuális forintokat valódi pénzzé váltotta és kiegészítette azt, így összesen 10 millió forint adománnyal tudjuk segíteni a HEGYEM Mozgalom munkáját. Köszönjük mindenkinek, aki mellénk állt és támogatta a kezdeményezést” – tette hozzá.
„Az Invitel adománygyűjtő akciójának köszönhetően a tavalyi év legszebb hónapját éltük meg decemberben. Szemünk előtt zajlott minden: láttuk, ahogy a Facebook-on egy sprinter sebességével terjednek a rólunk szóló videók és cikkek, az eredmény pedig minden várakozásunkat felülmúlta. Azt gondolom, hogy az összegyűjtött több mint nyolcmillió forint óriási elismerés az adományozók segítőkészségének és mindazoknak, akik a civil szervezetünk munkájában részt vesznek. Mindenki előtt meghajlunk és mindenkinek köszönjük a támogatást! Azt kérjük, hogy küzdjenek velünk a szegénység ellen az idén is” – reagált az akció sikerességére Dr. Gubacsi Attila Ph.D., a HEGYEM társalapítója.
Az Invitel Facebook oldalán található Adventi naptárban minden egyes napnál egyetlen kattintásra fotók, filmek, cikkek jelentek meg a HEGYEM mozgalomról és azokról a családokról, gyerekekről, akiket támogat. A naptár egyes ablakainak kinyitása után minden megosztás plusz forintokat és plusz ismertséget jelentett a HEGYEMNEK, ezáltal megfelelő minőségű és mennyiségű ennivalót a gyerekeknek.
Állás
- Customer Insight Manager and Senior Customer Insight Manager
Telenor Magyarország Zrt. - Online Marketing Munkatárs
Blum Szoftver Mérnökség Kft. - In-store communication expert
Telenor Magyarország Zrt. - Értékesítési és marketing vezető munkatárs
Salesjob.hu - German speaking inside sales specialist
Genpact Hungary Kft. - Fogászati turizmus koordinátor
Medicover Zrt.
Legnépszerűbb cikkek
-
Megvan a leggazdagabb magyarok listája
- mmonline -
Elbontják az E.On szélerőművét
- mmonline -
Hatalmas változások a SportKlubnál
- mmonline -
Gondban a TriGranit
- mmonline -
2,6 milliárdos beruházás Tatabányán
- mmonline
-
Hatalmas változások a SportKlubnál
- mmonline -
Óriási kedvezmények a Balatonnál
- mmonline -
Már megint változik a KRESZ
- mmonline -
Elbocsátott munkavállalókat vesz fel az Audi
- mmonline -
Nagy változások a Megasztárnál
- mmonline
Eseménynaptár
-
2012-02-28
09:30 E-volution '12 – Kontroll alatt -
2012-03-01
09:00 Utazás kiállítás -
2012-05-08
09:00 Media Hungary -
2012-05-24
09:00 A digitális marketing napja
Hirdetés
Kommentek
Hozzászólás írásához be kell lépnie!