Mi lesz a TV2-vel?

Úgy tűnik valóban megváltozott a TV2 tulajdonosának értékesítési stratégiája. A KKR és a Permira megkezdte a ProSiebenSat.1 tőzsdei értékesítését, az első körben mintegy 800 millió euró értékben adtak el részvényeket. A TV2 eladása lekerült a napirendről.

 

A korábbi stratégiai döntésnek megfelelően a ProSiebenSat.1-ban 44 százalékos tulajdonrésszel bíró KKR-Permira páros megkezdte a részvényei tőzsdei értékesítését. Az első körben 11 százaléknyi részvényt adnak el, összesen mintegy 800 millió euró értékben. A tőzsdei kivezetés hátterében az állhat, hogy valószínűleg nem találtak megfelelő szakmai befektetőt.

 

A ProSiebenSat.1 Európa egyik legnagyobb kereskedelmi műsorszolgáltatója, a médiacéghez tartozik többek között a TV2 is. „A tulajdonosunk eredeti tervei szerint a német csatornákat szakmai befektetőnek szerették volna eladni. Ennek lett volna része, hogy megválnak az összes nemzetközi érdekeltségtől, köztük a TV2-től. Időközben az a döntés született, hogy a tulajdonrészüket a német tőzsdén értékesítik, így a TV2 eladása lekerült a napirendről” – mondta el Simon Zsolt, a TV2 vezérigazgatója.

 

A kedden bejelentett döntés, amelynek értelmében 11 százaléknyi részvényt adnak el ennek a folyamatnak az első lépése. Az értékesítés a jövőben folytatódik majd. A két kockázati tőkecég a tervek szerint az év végéig szállnak ki teljesen a ProSiebenSat.1-ból.

 

Az elmúlt időszakban több találgatás is megjelent a magyar sajtóban a TV2 eladásával kapcsolatban. A HVG információi szerint az esélyes vevőjelöltek között volt Nyerges Zsolt Infocenter.hu nevű cége, illetve a Viasatot is működtető Modern Times Group (MTG).

  • Megosztom