- Hirdetés -

Kiderült: ebben is jók a kiberbűnözők

|

- Hirdetés -

A kiberbűnözők meglepően sikeresek a módosított, trójai Windows Movie Maker terjesztésében, amelynek célja, hogy pénzt csaljanak ki a figyelmetlen felhasználóktól. Az átverés terjedését a hamis oldalak keresőoptimalizálásával segítik a bűnözők, de a Microsoft 2017 januárjában visszavont ingyenes videószerkesztő szoftvere iránti folyamatos kereslet is könnyebbé teszi a kártevők terjesztését. Az ESET szakemberei összegyűjtötték az átveréssel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, és hogy miként lehetünk biztonságban a kártevővel szemben.
A módosított szoftvert terjesztő windows-movie-maker.org weboldal jelenleg is az első találatok között jelenik meg, ha a „Movie Maker” vagy a „Windows Movie Maker” kifejezésekre keresünk a Google keresőjével. A második legnépszerűbb kereső, a Bing esetében szintén a találatok első oldalán szerepel a weboldal. Az ESET megoldásai Win32/Hoax.MovieMaker néven azonosítják a kártevőt, és blokkolják a terjesztő oldalt is, illetve a szakemberek figyelmeztették a Microsoft és a Google szakembereit is a 2010-ben regisztrált oldal előkelő szereplésére a találati listában.
Hogyan működik a kártevő?
Amikor a felhasználó telepíti a felajánlott szoftvert, egy működő Windows Movie Maker programot kap, azonban a Microsoft hivatalos szoftverével ellentétben, ez próbaverzióként jelenik meg, és az összes funkció használatához frissítés szükséges. A felhasználókat folyamatosan ösztönzik a program megvásárlására, először rögtön a szoftver elindulása után, majd amikor menteni szeretnénk egy anyagot. Az utóbbi esetben a felhasználók nem is tudják folytatni a munkát, mert úgy tűnik, hogy a mentés egy fizetős funkció. A frissítés ára 29,95 dollár, amely egy 25%-os kedvezményként jelenik meg a hamis weboldalon.
Hogyan védekezhetünk?
Ha már telepítettük a windows-movie-maker.org oldalról letöltött hamis Movie Maker programot, távolítsuk el a szoftvert, és futtassunk víruskeresést egy megbízható kértevő elleni program segítségével.
Ahhoz, hogy elkerüljük a hasonló átveréseket, mindig a hivatalos gyártó, forgalmazó, fejlesztő weboldalról töltsük le a kívánt programot. Ha pedig már régi, idejétmúlt verziót vagy szoftvert keresünk, akkor a nagyobb szoftver gyűjtemények, számítástechnikai magazinok letöltési programkönyvtáraiban, archív anyagaiban érdemes keresgélni és az alábbi tanácsokat betartani:

  • használjunk megbízható biztonsági megoldást, amely megtalálja és blokkolja a rosszindulatú programokat, oldalakat;
  • fontoljuk meg a megszűnt Movie Maker program helyett a hivatalosan ajánlott szoftver használatát – ebben az esetben ez az utód a Windows Story Remix. Azt sem érdemes elfelejteni, hogy a szoftver életciklusának lezárása után a technikai támogatás megszűnik, azaz nem javítanak már benne hibákat, így ezeket a sebezhetőségeket onnantól folyamatosan ki tudják használni a támadók, illetve a vírusok;
  • sose fizessünk olyan programért, amely korábban ingyenes volt. A különféle szoftver termékek áráról az interneten is találhatunk pontos információkat. Némi keresés után akár fizetős, akár ingyenes biztonságos alternatívákat is könnyen tudunk találni.
- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Ismét díjat nyert a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A magyar főváros légikikötője ismét elnyerte a Skytrax „Kelet-Európa legjobb repülőtere” címét a World Airport Awards díjátadón. Az idei már zsinórban a tizenegyedik alkalom, amikor a Budapest Airport az utasok visszajelzése alapján kiérdemelte a...

Hétfőn indul az első közösségi talkshow

Készülj fel az inspiráló beszélgetésekre, hétfőn 21 órakor ugyanis érkezik hazánk első közösségi talkshowja, a Ki vele! A WMN és VIASAT3 közös műsorának két moderátora, Csepelyi Adrienn és Krajnyik Cintia nem félnek megragadni az...

Érdekes játékkal készül a Vivicittára a Szentkirályi

Egyedi módon hívja fel a futók és a látogatók figyelmét a folyadékpótlás fontosságára a Szentkirályi ásványvíz. A Telekom Vivicittá Félmaraton hivatalos hidratációs partnere az április 20-21-én zajló futóünnepen egy 50 négyzetméteres, interaktív hidratációs társasjátékkal...

Akcióban a Disney és a National Geographic

A The Walt Disney Company és a National Geographic egy új, több platformra kiterjedő globális kampányt indít a Föld napja alkalmából. Az Otthonunk nevet viselő kezdeményezés olyan programokat mutat be filmkészítők, történetmesélők közreműködésével, melyek...

Közel félmilliárd forintnyi támogatásról döntött az NFI

Televízió és stream szolgáltatásra készülő filmek gyártásának támogatásáról döntött a Nemzeti Filmintézet (NFI). Az összesen 456,49 millió forintnyi támogatásban részesülő alkotások között szerepel Csehov egyik legismertebb darabjának tévéfilm feldolgozása kiváló szereposztással, valamint a magyar...

Érdekes adatok a magyar cégek hatékonyságáról

A hibrid munkavégzésre hosszabb távon is fel kell készülnünk: a magyar szellemi munkát végzők több mint egyharmada legalább egy-két napot otthonról dolgozik – ez is kiderül Magyarország első országos reprezentatív produktivitás-kutatásából. A megkérdezettek negyede...

Hétvégén ingyen sör várja a bicikliseket

Idén sem maradhat el a szezonnyitó kerékpárosbarát hétvége, amit április 20-21-ére hirdetett meg a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ). A program keretében lehetőség nyílik együtt körbetekerni a Földet a most következő hétvégén. Az eseményhez...

Kiderült, mennyit keresnek a középkorúak

Bár az infláció visszahúzódott, a középkorúak jövedelme nem emelkedett jelentősebben, így érdemben nem változott az anyagi helyzetüket jónak vagy gyengének látók aránya. A K&H biztos jövő felmérés idei első negyedéves eredményei szerint a 30-59...

Óriási sportolói csapattal ünnepel a Samsung

Kevesebb mint 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44...

Az Unileverrel bővített a Waberer’s

Közel 800 cikkszámot kezel, illetve mesterséges intelligenciával ellátott eszközökkel végzi a komissiózási feladatokat a Waberer’s Csoport leányvállalata, a WSZL az Unilever Magyarország Unishop elnevezésű B2C webshopjában. Az új megbízásnak köszönhetően a Waberer’s eddigi tevékenysége...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Ezért nem érdemes otthon őrizgetni a használt mobilokat

Bár látható javulás, a magyarok több mint fele még mindig otthon tárolja használaton kívüli, régi mobiltelefonját – derült ki a Yettel legutóbbi országos, reprezentatív kutatásából. A milliónyi fiókban heverő mobilkészülékből rengeteg értékes anyag újra...

Ismét díjat nyert a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A magyar főváros légikikötője ismét elnyerte a Skytrax „Kelet-Európa legjobb repülőtere” címét a World Airport Awards díjátadón. Az idei már zsinórban a tizenegyedik alkalom, amikor a Budapest Airport az utasok visszajelzése alapján kiérdemelte a...

Hétfőn indul az első közösségi talkshow

Készülj fel az inspiráló beszélgetésekre, hétfőn 21 órakor ugyanis érkezik hazánk első közösségi talkshowja, a Ki vele! A WMN és VIASAT3 közös műsorának két moderátora, Csepelyi Adrienn és Krajnyik Cintia nem félnek megragadni az...

Érdekes játékkal készül a Vivicittára a Szentkirályi

Egyedi módon hívja fel a futók és a látogatók figyelmét a folyadékpótlás fontosságára a Szentkirályi ásványvíz. A Telekom Vivicittá Félmaraton hivatalos hidratációs partnere az április 20-21-én zajló futóünnepen egy 50 négyzetméteres, interaktív hidratációs társasjátékkal...

Akcióban a Disney és a National Geographic

A The Walt Disney Company és a National Geographic egy új, több platformra kiterjedő globális kampányt indít a Föld napja alkalmából. Az Otthonunk nevet viselő kezdeményezés olyan programokat mutat be filmkészítők, történetmesélők közreműködésével, melyek...

Don't Miss

Elképesztő támogatást nyújthat a család – interjú Holló Mártával

Kihívásokat hozhat egy karrierútban a gyerekvállalás, a női szerepek mindennapos megoldása, ebben elképesztő támogatást nyújthat a család, ahogy nálam is történt – mondta el a Marketing&Media magazinnak Holló Márta. A Magyar Telekom vállalati kommunikációs...

Lakatos Zsófia: Soha nem bántam meg, hogy édesanyákat alkalmaztam

Hosszú távon nem lehet sikeres az a cég, amely elveszíti a női energiát és attitűdöt - véli Lakatos Zsófia. Az Emerald PR tulajdonos-ügyvezetője a Marketing&Media magazinnak adott interjúban beszélt arról, hogy mekkora kihívást jelent...

Liptay Gabriella: Nem érdemes „csak” karrierben gondolkozni

Talán nem is érdemes „csak” karrierben gondolkozni, sokkal inkább a kiegyensúlyozott, értelmes célok által meghatározott felelős élet vagy életvezetés lehet a megoldás – véli Liptay Gabriella. A KPMG in Hungary marketing- és kommunikációs igazgatója...

Elképesztő energiákat kell mozgósítanom – interjú Hámori Barbarával

Hiszek abban, hogy férfiak és nők együtt és közösen tudják a legtöbbet kihozni egy adott projektből, ahogy nekünk is szükségünk van az ő férfi energiáikra, másképp gondolkodásukra, úgy nélkülünk nők nélkül egyenesen megállna az...

Csobot Adél: Boldogan forgatnék egy jó napi sorozatban

Amit leginkább a szemem előtt tartok, hogy mindig önazonos legyek – vallja az influenszerkedés kapcsán Csobot Adél. Az mmonline.hu-nak adott interjúban a tavalyi évből a Sztárbox műsorvezetését és egy autentikus tangó-estben való közreműködését emelte...