Reklám
Mit hoz az első negyedév?
2012-01-26 09:34:00
2012 első negyedévére vonatkozóan csökkentek a reklámbevételekkel kapcsolatos várakozások - derül ki az Ipsos – Marketing&Media Index kutatásból. Vidus Gabriella, az r-time ügyvezetője mellett Bartha Ferenc, a Beiersdorf kereskedelmi és marketingigazgatója is a kábeltévék erősödését várja a nem túl kedvező piaci klíma közepette.
Az előző negyedév 58 százalékával szemben, most a válaszadóknak csak a 39 százaléka vár növekedést az internet területén, negyedük pedig már kifejezetten arra számít, hogy csökkenés lesz tapasztalható. Ez az eredmény azonban még így is jónak tekinthető. Különösen, ha azt vesszük, hogy a válaszadók több mint kétharmada csökkenést vár a napilapok és magazinok piacán, míg a rádió esetében a válaszadók közel háromnegyede jósol csökkenést.
Az internet mellett a kábeltelevíziók területén várnak még növekedést a kitöltők, ám itt is már csak 41 százalékuk jósolja a bővülést, szemben az előző negyedév 63 százalékával. Az országos televíziók esetében is nagymértékben nőtt azoknak az aránya, akik csökkenést prognosztizálnak, már háromnegyedük így vélekedik.
Vidus Gabriella, az r-time ügyvezető igazgatója szerint az idei év a várakozásoknak megfelelően indult, azaz piaci szinten megjelent az a csökkenés, amit már tavaly év végén előre jeleztek. Ez persze csatornánként jelentős eltérést mutat, attól függően például, hogy kinek hogy alakult a tavaly év eleje. A tévés szakember biztos abban, hogy a kábeltévék még nagyobb szeletet tudnak kihasítani a tortából, mint korábban, és ez a tendencia csak erősödni fog a jövőben. Úgy látja ugyanakkor, hogy itt sem egységes a kép, hiszen már most látszik egyes csatornák visszaesése, melynek lehetnek disztribúciós és program minőségi okai is, amit szerinte a hirdetők egyből lereagálnak, hiszen a választék széles.
Kissé álmosan induló reklámpiacra számít 2012 első hónapjaiban Bartha Ferenc, a Beiersdorf kereskedelmi és marketingigazgatója. Véleménye szerint a hirdetők kivárnak a gazdasági környezetben bekövetkezett jelentős változások miatt. A szakember egyébként összességében az elősző év azonos időszakához képest kisebb reklámköltéseket és tovább erősödő televíziós fókuszt vár. A televíziók közül azonban – úgy gondolja, elsősorban az áraik és a valószínűleg jobb célozhatóság miatt - a kábeltévék további részt fognak szerezni a földi sugárzásúakkal szemben.
„Az internet lehetőségei még koránt sincsenek kimerítve, ezért nagyon valószínűnek tartom, hogy a hirdetők új kreatív és technikai megoldásokat alkalmazva növelik az ezen a területen elköltött pénzt. A sajtó és közterületi reklámeszközök részesedésének további visszaszorulását valószínűleg már a hirdetők reklámra elkölthető keretének végessége is okozhatja. A költséghatékonyság a reklámpiacon is nagyon fontos, ezért előtérbe kerül a szolgáltatók az ügynökség és a hirdető jó együttműködésének fontossága” - tette hozzá Bartha Ferenc.
Hogy miként vélekedik az év indulásáról Szabó György, a Sanoma Media Budapest vezérigazgatója és Hajós Katalin az AEGIS Media ügyvezető igazgatója, azt a Marketing&Media jövő héten megjelenő számában olvashatja el, amiből azt is megtudhatja, hogy mit gondolnak a válaszadók saját vállalatuk kilátásairól.
Állás
- Customer Insight Manager and Senior Customer Insight Manager
Telenor Magyarország Zrt. - Online Marketing Munkatárs
Blum Szoftver Mérnökség Kft. - In-store communication expert
Telenor Magyarország Zrt. - Értékesítési és marketing vezető munkatárs
Salesjob.hu - German speaking inside sales specialist
Genpact Hungary Kft. - Fogászati turizmus koordinátor
Medicover Zrt.
Legnépszerűbb cikkek
-
Megvan a leggazdagabb magyarok listája
- mmonline -
Elbontják az E.On szélerőművét
- mmonline -
Hatalmas változások a SportKlubnál
- mmonline -
Gondban a TriGranit
- mmonline -
2,6 milliárdos beruházás Tatabányán
- mmonline
-
Hatalmas változások a SportKlubnál
- mmonline -
Nagy változások a Megasztárnál
- mmonline -
Óriási kedvezmények a Balatonnál
- mmonline -
Facebook-tréning, hogy profibb legyél
- mmonline -
Már megint változik a KRESZ
- mmonline
Eseménynaptár
-
2012-02-28
09:30 E-volution '12 – Kontroll alatt -
2012-03-01
09:00 Utazás kiállítás -
2012-05-08
09:00 Media Hungary -
2012-05-24
09:00 A digitális marketing napja
Hirdetés 
Kommentek
Hozzászólás írásához be kell lépnie!