Kétszázmilliót kapott a magyar startup

Kétszázmillió forintos befektetést kapott az élményalapú interaktív kommunikációs megoldásokat nyújtó Duelbox Kft. a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelőtől, amelyet elsősorban külpiaci terjeszkedésre, illetve termékfejlesztésre fordít majd. A 2015-ben alapított magyar startup interaktív megoldásai a rendezvénypiacon váltak ismertté, tavaly pedig a rendezvények mellett már a marketing és a HR területén, illetve a tévés piacon is bizonyítottak. Az első Duelbox alapú marketingkampány – a Goodwill Communications ügynökséggel a Discovery Channel és a Telekom számára közösen készített Aranyláz Játék kampány – a Kreatív DMBP versenyén integrált kampányok kategóriában egyből bronz díjat nyert.

Kétszázmillió forintos növekedési befektetést kapott a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelőtől az élményalapú digitális kommunikációs megoldásokat fejlesztő Duelbox Kft.. A befektetést elsősorban külpiaci terjeszkedésre, illetve termékfejlesztésre fordítja majd a 2015-ben alapított innovatív magyar cég. „A Duelbox egy profi és elhivatott csapat innovatív fejlesztése. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy már a tőkebevonást megelőzően is sikerült önerőből kiaknázniuk interaktív megoldásukban rejlő üzleti potenciált. A Hiventures növekedési befektetési programja arra ad lehetőséget számukra, hogy szolgáltatásuk az európai piacon – elsősorban Németországban – minél előbb jelentős terjeszkedést és piaci részesedést érjen el, ezen kívül hozzájáruljon egy nemzetközi szinten is erős márkajelenlét felépítéséhez”- mondta Kisgergely Kornél, az MFB csoporthoz tartozó Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő vezérigazgatója.

„Több mint kétévnyi sikeres hazai építkezés után idén a fő célunk a külföldi piacokon való sikeres megjelenés. Ezt úgy valósítjuk meg, hogy a Duelbox rendszert webes-előfizetéses konstrukcióban tesszük elérhetővé. Emellett természetesen növelni szeretnénk a részesedésünket mind a magyar rendezvények, mind az interaktív marketingkampányok terén is” – mondja Sárosi Róbert, a Duelbox Kft. alapító-ügyvezető igazgatója. „A rendezvények mellett az employer branding, a marketing és a televíziós piac kiemelten fontos területté vált számunkra. Ezeken a területeken különösen igaz, hogy élményeken keresztül a kommunikációs sokkal hatékonyabb” – tette hozzá Sárosi Róbert.

A 2015-ben alapított magyar startup által kifejlesztett innovatív platform egy interaktív, testre szabható rendezvényeszközként indult, amely lehetővé tette a nézőközönség aktív bevonását a konferenciákon és előadásokon egy egyszerűen és könnyedén kezelhető webes felületen. A Duelbox platform fő előnyei a felhasználóbarátság és a testreszabhatóság: applikáció letöltése nélkül használhatják a résztvevők, a felület pedig teljesen márkázható az ügyfél igényei szerint. Mára a rendezvények mellett a marketing, HR területén és a televíziós piacon is sikerrel bizonyított az Duelbox élményalapú kommunikációs megoldása.

A tavalyi év különösen sikeres volt a Duelbox történetében. „Bár a kezdetek óta dinamikusan fejlődünk, 2017-ben teljesen új piacok és új lehetőségek nyíltak meg a cég előtt. Korábban főleg rendezvényaktivitásokkal foglalkoztunk, tavaly viszont már a televíziós piacon is megvetettük a lábunkat, miközben a rendezvények területén is folyamatosan bővültünk” – mondja Sárosi Róbert. Hozzáteszi: tavaly összesen közel 6 milliószor használták a Duelboxot, ami az előző 2016-os évhez képest óriási növekedést jelent. A Duelbox platformnak jelenleg közel két tucat sztenderd aktivitása van, amit a vállalatok kedvük szerint öltöztethetnek kreatív ötletekbe. Az ügyfelek kedvenc modulja a kvíz, de a konferenciák nagy kedvence a Q&A és a szavazás is, amelyek mellett számos játék és egyéb aktivitás is elérhető.

DMBP Bronz-díjat nyert az első Duelbox-alapú marketingkampány

A Duelbox platform a rendezvények mellett a televíziós piacon is sikeresen megvetette a lábát: már az első Duelbox alapú marketingkampány komoly szakmai elismerést kapott, bronz díjat nyert 2018-ban a Kreatív DMBP versenyén integrált kampányok kategóriában. A Goodwill Communications és a Duelbox által a Discovery Channel és a Telekom számára közösen megálmodott és lebonyolított „Aranyláz Játék” kampány tévénézés közbeni virtuális aranyrögkeresésre invitálta a csatorna nézőit. A tévéképernyőn aranyrögökkel felbukkanó kódokat okostelefonon keresztül lehetett gyűjteni a Duelbox felületén a többmilliós fődíj reményében, külön applikáció letöltése nélkül. A négyhetes kampány során több mint ötezer játékos regisztrált a márkázott játékfelületen, a kampánynak köszönhetően a Discovery Channel nézettsége harmadával nőtt novemberben, a Telekom Archív TV szolgáltatás kölcsönzéseinek a száma pedig megnyolcszorozódott a kampányidőszakban.

  • Megosztom