mmonline.hu | Kétkeréken segített a Decathlon

Kétkeréken segített a Decathlon

A Decathlon Magyarország csapata idén is körbebiciklizte az országot a jótékony célt szolgáló „Tekerjük körbe Magyarországot!” kezdeményezés keretében. A 8 napos túrán – amely az ország összes Decathlon áruházát érintette – 104-en vettek részt, és összesen 1 913 kilométert tettek meg. A vállalat minden egyes, az úton letekert kilométer után 100 Ft-ot ajánlott fel az Őrzők és a Mályvavirág Alapítványnak. Idén a jótékony mozgásban a vállalat munkatársai mellett a vásárlók is részt vehettek: Miskolcon és Zalaegerszegen kerékpár görgőkkel várták a Decathlon áruházakban a látogatókat, az itt letekert kilométerek pedig szintén 100 Ft adományt jelentettek – így összességében a vállalat egyenként 203 300 Ft-tal segítette az alapítványok társadalmilag kiemelten fontos tevékenységét.

A Tekerjük Körbe Magyarországot! megálmodója a vállalat egyik zalaegerszegi munkatársa, Kocsis Tamás volt. A Decathlon számára kiemelten fontos az egészséges életmód, a mozgás, a sport, valamint a csapatszellem erősítése, ezért is aratott ekkora sikert a munkatársak körében a tavaly debütáló kezdeményezés: 2017-ben 112-en, míg idén 114-en járták két keréken az országot. A 8 napos túra Budaörsről indult, majd több város érintésével ugyanide érkezett vissza a csapat.

„A Tekerjük Körbe Magyarországot! nemcsak azért kiemelten fontos számunkra, mert az ötlet szülőatyja saját kollégánk volt, és úgy látjuk, rengeteg munkatársunk vesz szívesen részt benne, hanem azért is, mert egyszerre képviseli a sport, valamint a jótékonyság fontosságát” – mondta Gulyás Marianna, a Decathlon Magyarország CSR vezetője.

A Decathlon minden, a túrán megtett kilométer után 100 Ft adományt ajánlott fel a Mályvavirág és az Őrzők Alapítványnak, ami még inkább motiválta a csapatot: a 8 nap alatt összesen 1 913 kilométert tettek meg a munkatársak.

Idén a jótékony testmozgásban a Decathlon munkatársai mellett a vásárlók is részt vehettek. Miskolcon és Zalaegerszegen volt lehetőségük kipróbálni az ideiglenesen kihelyezett görgőkre kiállított bicikliket, a rögzített kerékpáron letekert kilométerek után pedig ugyancsak 100 Ft-ot ajánlott fell a vállalat az alapítványoknak. A két áruházban összesen 120 kilométert kerékpároztak a vásárlók, így az ő erőfeszítéseiknek is köszönhetően összesen 203 300 Ft adományt sikerült összegyűjteni.

  • Megosztom