- Hirdetés -

Keresik a leginnovatívabb ötleteket

|

- Hirdetés -

Az Invitech Solutions október elején ismét meghirdette az egyik legnépszerűbb hazai innovációs seregszemlét. Az Invitech InnoMax Díj célja, hogy komoly, érdemi támogatással segítse valóra váltani azokat az ötleteket, amelyekkel jobbá tehetjük életünket, mindennapjainkat. Az idén már nyolcadik alkalommal kiírt pályázaton, két – a Business, valamint a Nonprofit és civil – kategóriában lehet indulni. A nevezési határidő: 2017. október 31.

 

A 2009-ben útjára indított díjnak köszönhetően számos ötlet valósulhatott már meg a gazdasági és a civil szektor legkülönbözőbb területein. Kapott már elismerést lakóházak felhő alapú energiafelügyeleti rendszere, közösségi bűnmegelőzési program, az orvos-beteg kommunikációt segítő, mesterséges intelligencia alapú chat-alkalmazás, és olyan nemes célok megvalósulását is segíthette már a pályázat, mint a kamaszok lelki elsősegély-szolgálata vagy az elveszett gyerekek felkutatása. Az üzleti infokommunikációs megoldásszállító szemlélete a pályázatban is visszaköszön, annak célja, hogy az itthon kitalált ötleteket lehetőség szerint, minél nagyobb arányban sikerüljön itthon megvalósítani. Ehhez a szervezők idén is változatos témájú pályázatokat várnak. A tavalyi évben 160 nevezés érkezett és volt pályázó, aki 2 millió forint összegű támogatást kapott fejlesztéseihez. Az Invitech Solutions egyébként a pénzügyi támogatás mellett, a szakmai konzultáció lehetőségét is felajánlja a nyerteseknek.

 

A Business kategóriában olyan innovatív, lehetőség szerint egyedi beruházási-, fejlesztési ötletek vagy projekttervek bemutatását várják, amelyek felhasználása nem csak a pályázó, hanem mások üzleti sikereihez is hozzájárulhat. Itt a vállalatok mellett, a különböző intézmények pályázatait is szívesen fogadja a neves szakemberekből álló zsűri, akiknek listáját az év végéig hozzák nyilvánosságra. A kategóriában mérettől függetlenül bármely hazai vállalkozás vagy intézmény elindulhat.

 

A Nonprofit és civil kategóriában pedig olyan projekteket várnak, amelyek élhetőbbé tehetik környezetünket, legyen szó fenntarthatóságról, oktatásról, egészségügyről, felzárkóztatásról vagy éppen esélyegyenlőségről. Erre a pályázatra értelemszerűen a civil és nonprofit szervezetek nevezéseit várják, szintén mérettől függetlenül. Az előző évi tapasztalatok és a sok pozitív visszajelzés eredményeképpen, ennek a kategóriának a pályáztatását idén is a hazai üzleti világ és a civil szféra közötti híd szerepét betöltő egyik legismertebb szervezet, a Magyar Adományozói Fórum (MAF) partneri együttműködésével bonyolítja le az Invitech Solutions. A két kategória kiírása a társaság honlapjáról és blogjáról is letölthető, utóbbin egyébként számos más, a pályázathoz is hasznos szakmai anyag tekinthető meg.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Új rekordot állított fel a Yettel

2024. március 26-án több százan doboltak egyszerre Magyarország különböző pontjain, hogy hazai ütősrekordot állítsanak fel. A kísérlet apropóját az adta, hogy 30 éve indította el a Yettel – akkor még Pannon GSM néven –...

Ezek lesznek idén a legmeghatározóbb divattrendek

A Z generáció nem várja meg, hogy a divatipar megszabja mi a menő, hanem megalkotja saját trendjeit. Manapság ezek a trendek a nagy divatmárkákra is hatással vannak, amelyek a Z generáció ízlésvilágához igazítják kollekcióikat....

Új évaddal tér vissza az Adom a napom

Április 15-én hétfőn 20 órakor 3. évadával tér vissza a VIASAT3-ra Magyarország egyik kedvenc élő talkshowja, az Adom a napom. „Mutasd meg a napod, megmondom, ki vagy!” – tartja a műsor kapcsán Geszti Péter,...

Televíziós Újságírók Díja: megvannak az idei nyertesek

Győzteseket hirdettek a Televíziós Újságírók Díja gálaeseményen március 27-én este. A legjobb női műsorvezető Lékai-Kiss Ramóna lett, Till Attila kapta a legjobb férfi műsorvezetőnek járó elismerést, Miklósa Erikát a zsűritag kategóriában díjazták, Sztarenki Dóra...
Szabó Balázs RTL

Az RTL már javában készül a Bajnokok Ligájára

Amikor egyszerre hét meccs lesz egy időpontban, akkor mind a hetet láthatják magyar kommentárral a nézők – mondja a Bajnokok Ligája közvetítések kapcsán Szabó Balázs, az RTL Magyarország tartalmak menedzseléséért felelős vezérigazgató-helyettese. A szakember...

Új vezetőt nevezett ki a Decathlon

A sportszerforgalmazó márka új marketing és brand igazgatója számára nem ismeretlen a terep, bár Herczeg Lilla január 1-jétől tölti be új pozícióját, a Decathlon csapatát viszont már 2012 óta erősíti. A szakember az elmúlt...

Így ünnepli a nők sikereit a Glamour

A GLAMOUR Women of the Year gálát idén immár 15. alkalommal rendezte meg a Ringier Hungary. A díjátadó gála célja a kezdetektől az, hogy a hazai társadalomban nagyobb teret adjon a nők által elért...

Kiberbűnözés – veszélyben az idősek

Az 50–79 éves magyarországi internetezők 97 százaléka napi rendszerességgel használja az internetet. Bár átlagosan mintegy két órát töltenek naponta az interneten, kevesen tartoznak a digitálisan felkészültek közé, ezért jobbára bizalmatlanok és kevésbé tudatosak –...

Elkészült a legbefolyásosabb magyar nők listája

Tizedik alkalommal tette közzé a Forbes a legbefolyásosabb magyar nők listáját. Az üzleti magazin idén is négy kategóriában rangsorolt: közélet, üzlet, média és kultúra, utóbbinak az élén debütált Karikó Katalin Nobel-díjas kutató. Új belépőként...

Nélkülözhetetlen mobilappok húsvétra

Közeleg a húsvét, a szórakozást pedig új szintre lehet emelni pár jópofa, játékos alkalmazásról, legyen szó a gyerkőcök foglalkoztatásáról vagy családi kikapcsolódásról. A HONOR pár olyan androidos alkalmazást szedett össze, amik remekül jönnek majd...
- Hirdetés -