Jótékony hatású internetes aukciók

Bármennyire is meglepő, ugyanazt a célt szolgálta Erdei „Madár” Zsolt cipője, ifjabb Ocskay Gábor hokiütője, illetve az első digitális rubikkocka – elárverezték őket a neten, és a befolyt összeget jótékony célokra fordították. Az aukciók házigazdája a Vatera volt, az elmúlt két évben több, mint 20 millió forintot gyűjtött össze árverések révén karitatív célokra.

Jelenleg több mint 1,35 millió regisztrált felhasználó van a Vaterán, és a közösség erejét igyekeznek társadalmi szerepvállalásuk során is – jó értelemben – kihasználni – mondta el érdeklődésünkre Lakinger József, a legnagyobb hazai online aukciós oldal marketingigazgatója. Az oldalon 2008 óta szerveznek rendszeresen kiemelt karitatív aukciókat, ezeket idén több mint 160 ezer felhasználó látogatta meg. A kapcsolódó licitek száma pedig meghaladta a 3300-at.

 

Jellemzően magas értékben kelnek el a sportrelikviák és a különleges, piaci bevezetés előtt álló tárgyak – számolt be a tapasztalatokról Lakinger József. Az utóbbi árverések, – amelyek Vatera Premier néven futnak – igen nagy népszerűségnek örvendenek. Ezen alkalmakkor az ország első hivatalosan beszerezhető termékei kerülnek virtuális kalapács alá. Többek között így talált gazdára az ország első Motorola VE66 Luxury telefonja, illetve a legelső Nokia C7 készülék – aminek árát a vörösiszap-katasztrófa áldozatainak ajánlották fel. De magyar divattervezők exkluzív, kereskedelmi forgalmazás előtt álló ruhái is megjelennek ezeken az árveréseken, illetve így kelt el az ország első digitális Rubik-kockája is. Az első érintés érzékeny kockára hatalmas érdeklődést tapasztaltunk mind a felhasználók, mind pedig a média felől. A Premier árverésen befolyt összeget az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány kapta.

 

Az eddigi legnépszerűbb Vaterás jótékonysági árverés a 2010 júniusában megrendezett „Jéggel a víz ellen” aukció volt, ahol a Magyar Jégkorong Szövetség és a jégkorong.blog.hu közös szervezésében 33 jégkorongosok által felajánlott ereklyére (mez, ütő, stb.) lehetett licitálni – köztük ifj. Ocskay Gábor ütőjére. A hokis árverés végső összege elérte a 3 millió forintot, amelyet teljes egészében az árvízi mentésben résztvevő szendrődi tűzoltóknak ajánlottak fel a résztvevők. Egy másik példa sport ereklyékre: Vajda Attila aranyat érő lapátja 700 000 forinttal segítette a Tűzoltó Utcai Gyermekklinikát, 2009-ben.

 

Az egyik legkülönlegesebb esetként említi Lakinger József a nyitott hátgerinccel született kisfiú, Csanád történetét, akiről a hazai orvosok már lemondtak, de egy osztrák specialista vállalta a kisfiú műtétjét. Azonban a család nem tudta segítség nélkül kifizetni az operációt, ezért a Vatera támogatásával online jótékonysági aukció keretében volt lehetőségük a felhasználóknak segíteni. Az idén márciusban futott karitatív árverésen ismert művészek, sportolók, televíziósok által felajánlott tárgyakra lehetett licitálni; így került kalapács alá többek között Erdei „Madár” Zsolt dedikált cipője, a magyar férfi vízilabda válogatott dedikált labdája, vagy éppen a Magyar Televízió egy példányban készült, meséket tartalmazó hangos-könyve. Az aukció keretében mintegy 650 ezer forint gyűlt össze Csanád műtétjére, és egy különleges sztár-gála bevételeivel kiegészülve mintegy 1 millió forinttal segítettek a jótékonykodók a miskolci szülőknek. A műtét jól sikerült, Csanád azóta meggyógyult.

 

Az elmúlt két évben futó jótékonysági árverésekből több mint 20 millió forintot gyűjtött karitatív célra a Vatera a résztvevő felajánlókkal együttműködésben. 2010-ben a jótékonysági kezdeményezések keretében kiemelten támogatták az árvíz, valamint a vörösiszap károsultakat, a vörösiszap-katasztrófa áldozatainak megsegítésére idén 4 aukciót indítottak – tette hozzá Lakinger József.

  • Megosztom