Itt az RTL alelnöke: ezt mondta a reklámadóról

Magyarországra érkezett az RTL Csoport alelnöke, aki egy digitális televíziózásról szóló konferencián szólalt fel. Előadását a reklámadó kritikájával kezdte. Andreas Rudas hangsúlyozta, hogy az RTL Csoport és a magyar kormány között folyó vita kimenetelének nemzetközi szinten is komoly hatása lehet, és hogy kormányzati eszközökkel nem lehet kontrollálni a médiát.

A reklámadó bevezetése miatt kialakult helyzettel kezdte mai előadását Andreas Rudas a Digital TV CEE konferencián, hangsúlyozva, hogy az ügynek az RTL-nek és Magyarországon messze túlmutató hatása lehet. Az új teher a hazai médiacégek közül az RTL Klubot működtető Magyar RTL Televízió Zrt.-t érinti leginkább. Andreas Rudas a reklámok kapcsán jelezte, hogy azok kulcsfontosságúak a médiavállalatok számára ahhoz, hogy minőségi programokat tudjanak előállítani, de az egész gazdaság számára is nagy jelentőséggel bírnak. Elég csak arra gondolni, hogy egy-egy új termék, szolgáltatás bevezetésénél a legnagyobb cégek, márkák is a televízióra és a tévés reklámokra támaszkodnak.

A magyarországi helyzet kimenetele azért is fontos, mert precedenst teremthet más országok számára is. Az RTL Csoport regionális alelnöke szerint nem valószínű, hogy más országok politikusai szívesen nyúlnának ehhez az eszközhöz, ha látják, hogy milyen ellenkezést vált ki a médiában. Andreas Rudas hangsúlyozta azt is, hogy ma már jól látszik – és ezt a kelet- és közép-európai országok mellett az arab államok példája is mutatja -, hogy nem lehet kormányzati eszközökkel kontrollálni a médiát. Nagyon fontosnak tartja a médiaszakember, hogy most és a jövőben is fellépjen az iparág minden ilyen kísérlet ellen. „Ha más országokban is bevezetnek hasonlóan magas reklámadót, az megjósolhatatlan hatással lehet a médiaiparra” – tette hozzá Andreas Rudas.

Az RTL Csoport regionális alelnöke rámutatott arra is, hogy annak ellenére, hogy már tíz évvel ezelőtt is megjelentek olyan híradások, hogy a tévé halott, még mindig a televízió a legjobb eszköz arra, hogy széles tömegeket elérjenek a márkák. Példaként említette, hogy Németországban az RTL-nek nagyobb az elérése, mint az összes online médiumnak együttvéve.

Az RTL Csoport terveiben egyébként komoly szerepet kap a digitális platform, amit az is mutat, hogy a múlt évben 2012-höz képest közel két és félszeresére nőtt a cég videós tartalmainak online megtekintése.

(Fotó: rtlgroup.com archív)

  • Megosztom