Itt a média igazi Armageddonja

Alig néhány óra alatt zajlott le minden idők legnagyobb hazai médiapiaci tranzakciója 2018 november 28-án. Ezzel megalakult egy jóval több mint 60 milliárd forintos forgalmú, országos lefedettségű, teljesen központosított médiaholding. A GVH egyelőre annyit közölt, hogy vizsgálják, hogy kell-e vizsgálatot indítaniuk. Az mmonline.hu úgy tudja, még ma újabb izgalmas bejelentés jöhet a hazai médiapiacon.

A Marketing&Media szaklap médiacégek rangsora alapján a TOP30 hazai médiacégből 10 benne van ebben a mostani nagy átalakulásban. A 60 milliárdos nettó árbevételük mellett pedig 7,5 milliárd forintos nettó eredményt értek el tavaly. Egy-két kivételtől eltekintve majdnem mindegyik, az ügyletben érintett vállalkozás nyereséges volt 2017-ben. A Mediaworks emelkedett ki közülük a legjobban több mint 4 milliárd forintos nettó profittal.

Mi történt tegnap?

Mészáros Lőrinc reggel megvette a Szabad Földet kiadó céget – legalább is ez volt az első hír, amellyel egy régi ikonikus kommunista hetilap kerül a fideszes kormányzati gépezetbe.

Majd jött a többi hír! Mészáros megvásárolta az Inform Mediát, a Lapcom kiadót, és a Magyar Idők kiadóját is. Aztán jött a legszebb csavar: miután az új érdekeltségeit a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványnak adományozta, 1-2 óra alatt szinte a teljes kormányzathoz közel álló média felajánlotta a csatlakozását az új holdingcéghez. Többek között az Origo, a Modern Media Group, a Ripost, a Hír Tv vagy éppen a Figyelő Kiadója.

Azaz Mészáros Lőrinc mellett a fideszes médiamogulok: Habony Árpád, Schmidt Mária, Tombor András, Matolcsy Ádám mind átadták érdekeltségekiket az új médiacézárnak Liszkay Gábornak.

Nagy kérdés, mit lép majd a GVH. Mivel az új holding nonprofit szervezetként működik majd, kérdés, milyen értelmezés alapján fogja majd megítélni a versenyhatóság az új cég/szervezet piaci pozícióját. A Gazdasági Versenyhivatal ma délelőtti közleménye szerint november 28-án érkezett meg hozzájuk a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány bejelentése az Opus Press, az Echo TV, a New Wave Media Group és a Magyar Idők Kiadó feletti irányítás megszerzéséről.

A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló törvény rendelkezései értelmében a hatóság a bejelentés beérkezését követően 8 napon belül dönt arról, hogy indokolt-e a bejelentés alapján eljárást indítani. Vizsgálat elrendelésére okot adó körülmény hiányában a GVH hatósági bizonyítványt ad ki a bejelentőnek arról, hogy nem indít versenyfelügyeleti eljárást.

Amennyiben a GVH az összefonódás vizsgálatát rendeli el, az ügyintézési határidő 30 nap vagy 4 hónap lehet attól függően, hogy milyen okból került sor az összefonódás vizsgálatának elrendelésére.

Információink során a november végi őrület még nem ért véget a hazai médiapiacon, már ma újabb, izgalmas bejelentés érkezhet, amiről természetesen beszámolunk majd.

  • Megosztom