Így nevelik olvasásra és médiahasználatra a diákokat

Tízéves az olvasásra és médiahasználatra nevelés legnagyobb hazai programja. A Hírlap a diákoknak (Híd) szervezői szerint a közoktatásban is kézzelfoghatóan megmutatkoznak eredményeik. Egy felmérés szerint szövegértésben három évvel a többiek előtt járnak azok a hazai diákok, akik rendszeresen olvasnak újságot.

 

Kovács Tibor, a Magyar Lapkiadók Egyesületének (MLE) elnöke az MTI-nek elmondta: a 2005-ben indított pilotprojektből nőtt ki a program, ennek részeként a tagszervezetek által biztosított újságokat és magazinokat juttatják el a félévente 15 ezer részt vevő diáknak, akikkel aztán a pedagógusok beszélik át az olvasottakat.

 

Tájékoztatása szerint az elmúlt tíz évben 204 ezernél több résztvevője volt a Híd programnak. Nekik összesen 2,55 millió lappéldányt adtak 887 millió forintot meghaladó összértékben a választható lapcsoportokon belül (társadalomismeret, demokrácia, gazdasági ismeretek, természetismeret, szövegértés, vizuális nevelés.)

 

A legfejlettebb államok 15 éves diákjainak képességeit vizsgáló PISA-felmérések adatai azt mutatják, hogy mintegy hat százalékkal jobb eredményt érnek el azok a hazai diákok, akik rendszeresen olvasnak újságot, azaz szövegértésben körülbelül három évvel a többiek előtt járnak – jegyezte meg az MLE elnöke.

 

A program része, hogy rendszeresen frissülő akkreditált tananyagot fejlesztenek a tanárok számára, akiknek külön képzéseket is szerveznek. A program indulása óta eltelt egy évtizedben számos korábbi résztvevő lépett be vásárlóként a lappiacra – írja az MTI.

  • Megosztom