Indoor/Outdoor

 

Helyzetbe hoznák a közterületet

2010-10-15 16:16:00

A cél, hogy a közterület a valós helyére kerüljön a médiamixben - jelezte érdeklődésünkre Somogyi Miklós, a Magyar Közterületi Média Szövetség (MKMSZ) elnöke a szövetség tegnapi konferenciája után. Ehhez kutatások, innovatív eszközök kellenek, a rossz és illegális táblákat pedig el kell távolítani.

közreklám

A válság súlyosan érintette a közterületi reklámpiacot is, a médiamixből ugyanis elsőként, és nem feltétlen megalapozottan, vették ki az ide szánt összegeket - mondta el az elnök, aki szerint most a legfőbb feladat nem lehet más, mint az ágazat szerepének hangsúlyozása, kommunikációs erejének bemutatása. A kutatások alapján elmondható, hogy a hirdetők kezdik felismerni azt, hogy a közterület médiára fordított invesztíciók visszaszorítása nem kedvezett árbevételeiknek. Így jövőre legalább 2-3 százalékos lesz a reklámköltés bővülés a köztéren, ami egyben azt is jelenti, hogy a reklámtortából ismét 10 százalék feletti részesedéssel bírnak majd.

Ennek érdekében az MKMSZ a kutatásokra helyezi a hangsúlyt, folyamatosan készülnek elemzések és ezeket kommunikálja is a szövetség - hangsúlyozta az elnök, hozzátéve, hogy erőteljesebb kapcsolatrendszert építenek ki a hirdetői oldallal is.

Somogyi Miklós kiemelte: transzparenssé teszik az árazást, az új innovatív megoldások is már rendelkezésre állnak a tulajdonosok részéről, a technikai háttér és tudás adott, a hiányzó büdzsék miatt azonban nem tudták alkalmazni őket.

Az eddig vitatott minőségű, kihasználatlan táblák bontása megkezdődött, mintegy 2000 táblát már el is távolítottak. Somogyi Miklós szerint a mai magyarországi közterület média teljes mértékben megfelel a hirdetői elvárásoknak, releváns és markáns részét kell, hogy képezze a kampány terveknek. Ugyancsak elhangzott, hogy az MKMSZ transzparenssé teszi működését, nyitott mind a hirdetők, mind a médiatervezők előtt.

Az MKMSZ 18 év óta az első önálló konferenciáját rendezte. A konferencia iránt kiemelkedő volt az érdeklődés, a 180 fős helyszínre végül több mint 230-an érkeztek és az előadások végéig maradtak is a résztvevők.