Üzlet

 

Gondok a negyedik mobilszolgáltató körül?

2012-02-20 09:30:00

Egy a már piacon lévő mobilszolgáltató biztosan fellebbezett a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság döntése ellen, amelynek értelmében a Magyar Posta, az MVM és az MFB Invest konzorciuma veheti meg a 900 megahertzes frekvenciasáv öt megahertzes egybefüggő blokkját.

 

A fellebbezés miatt az állami mobilszolgáltató legkorábban áprilisban kezdheti meg a hálózatépítést. A pályázatot tavaly augusztusban írta ki az NMHH, az aukcióra hárman jelentkeztek: az állami cégek konzorciuma mellett a vietnami Vittel és a Digi anyavállalata, a román RCS & RDS – írta a Világgazdaság.

A fellebbezés azt jelenti, hogy az NMHH elindítja a másodfokú eljárást, és ennek legkésőbb 45 nap múlva lesz eredménye. Ha a hivatal megerősíti a korábbi döntését, akkor az eljárás győztesének 15 napon belül meg kell fizetnie a megajánlott díjakat és 30 napon belül meg kell szereznie a frekvenciaengedélyeket is.

Az új szolgáltatónak az év végre Budapesten belvárosi területet már le kell fednie saját hálózattal, míg 2014 év végéig az összes 30 ezernél nagyobb települést is – írta a profitline.hu.