TV/Rádió
Extra szolgáltatásokat indított az AXN
2012-02-22 09:42:00
“A CÉG – Mitch McDeere” néven indított online játékot az AXN, melynek segítségével az érdeklődők betekintést nyerhettek a csatornán világpremierként debütáló A cég című produkció első öt percének eseményeibe. A február 19-ei globális televíziós premier során, a Sony Pictures Television Networks koprodukciója 111 országba, valamint 121 millió otthonba jutott el.
Az AXN saját gyártású sorozatához kapcsolódóan, a csatorna számos digitális szolgáltatást indított. Ilyen például Az események kronológiája nevű interaktív idővonal is, amely a sorozat kulcspillanatait rendszerezi.
John Grisham amerikai regényíró 1991-ben publikált regénye A cég (The Firm) illetve az ez alapján 1993-ban, Tom Cruise főszereplésével, azonos címmel bemutatott film hatalmas sikert aratott a mozikban. A Kanadában forgatott sorozat a kedvelt könyv és film újjászületése és folytatása, amely 10 évvel azután mutatja be a fiatal jogi zseni, Mitch McDeere életét, hogy leleplezte a chicagói maffia álcájául szolgáló memphisi jogi céget.
Mitch családjával együtt megpróbálja visszakapni életét, elhagyva a szövetségi tanúvédelmi programot. Washingtonba költözik, hogy új irodát alapítson. De ahogy a Grisham-rajongók már jól tudhatják, nem minden az, aminek látszik.
A sorozatban fantasztikus színészeket láthatunk, köztük Josh Lucas (Az igazság ára) és Juliette Lewis (Született gyilkosok). Lucas alakítja Mitch McDeere-t, a szerepet, amelyet Tom Cruise tett híressé, Lewis pedig Mitch recepciósát, Tammy Hemphillt (akit annak idején Holly Hunter játszott). A stáb kanadai tagjai között üdvözölhetjük Molly Parkert (Deadwood) Mitch feleségeként, Abby szerepében, és Callum Keith Rennie-t (Battlestar Galactica) mint Mitch bátyját, Ray-t. Tricia Helfer (Battlestar Galactica) játssza Alex Clarkot, Mitch partnercégének igazgatóját.
A vadonatúj dráma producerei Lukas Reiter - akinek nevéhez fűződik többek között a „Különleges ügyosztály” (Law & Order) valamint John Grisham, a sorozat alapjául szolgáló könyv írója, egykori jogász. A cég az első, a Sony Pictures Television (SPT) Networks, az eOne Television valamint a Paramount Pictures közös koprodukciójából létrejött sorozat. A sorozatot 111 helyen, többek között Ázsiában, Latin-Amerikában, Közép-Európában, Olaszországban, Afrikában és Oroszországban is műsorra tűzik.
Állás
- Customer Insight Manager and Senior Customer Insight Manager
Telenor Magyarország Zrt. - Online Marketing Munkatárs
Blum Szoftver Mérnökség Kft. - In-store communication expert
Telenor Magyarország Zrt. - Értékesítési és marketing vezető munkatárs
Salesjob.hu - German speaking inside sales specialist
Genpact Hungary Kft. - Fogászati turizmus koordinátor
Medicover Zrt.
Legnépszerűbb cikkek
-
Megvan a leggazdagabb magyarok listája
- mmonline -
Elbontják az E.On szélerőművét
- mmonline -
Hatalmas változások a SportKlubnál
- mmonline -
Gondban a TriGranit
- mmonline -
2,6 milliárdos beruházás Tatabányán
- mmonline
-
Hatalmas változások a SportKlubnál
- mmonline -
Nagy változások a Megasztárnál
- mmonline -
Óriási kedvezmények a Balatonnál
- mmonline -
Facebook-tréning, hogy profibb legyél
- mmonline -
Már megint változik a KRESZ
- mmonline
Eseménynaptár
-
2012-02-28
09:30 E-volution '12 – Kontroll alatt -
2012-03-01
09:00 Utazás kiállítás -
2012-05-08
09:00 Media Hungary -
2012-05-24
09:00 A digitális marketing napja
Hirdetés
Kommentek
Hozzászólás írásához be kell lépnie!