- Hirdetés -

Erre figyeljen ha használt autót vásárol

|

- Hirdetés -

Megduplázódott a külföldről behozott használt autók száma 2013 és 2016 között, és 2017 közepétől ismét gyorsuló ütemben bővül a használtautó-import. Sokszor úgy tűnik, igen jó üzlet ilyen autót vásárolni, ám a piaci tapasztalatok azt mutatják, célszerű résen lenni.

 

„A külföldi piacokon is érezhető fellendülés, valamint a kelet-európai vásárlók fokozódó megjelenése miatt az elmúlt évben csökkent a külföldi használt autók árelőnye a hazai kínálathoz képest – tájékoztat Fodor László, a Használtautó.hu értékesítési vezetője. – Ezáltal csökkent a gazdaságosan behozható autók köre is, hiszen nagyobb autók esetében 10, míg a kisebbeknél 15 százalékos árelőnyt is el tudnak tüntetni a vételárra rakodó hazai költségek.”

 

Műszaki, törzskönyv, rendszám

 

A Használtautó.hu személyautó-hirdetéseinek több mint 7 százaléka külföldi okmányokkal rendelkező, itthon nem regisztrált autókról szól. A szerződés előtt mindenképpen tisztázni kell, hogy az ilyen esetben kötelező műszaki vizsga, a törzskönyv, rendszám és a forgalmi együttesen mintegy 50 ezer forintot kitevő költségei kit fognak terhelni. (Unión kívüli országokból érkező autóknál emellett egyedi forgalomba helyezési engedélyt is intézni kell.)

 

Regisztrációs adó

 

További plusz teher a regisztrációs adó, amelyet szintén gyakran kihagynak a hirdetésekből. Ezek összege életkortól, hengerűrtartalomtól és emissziós besorolástól függően többszázezres tétel is lehet. Az összeg kiszámítására az interneten (többek között a Használtautó.hu oldalán is) találhatunk kalkulátorokat. Fontos tudni, hogy az olcsóbban beszerezhető Euro 4-es besorolású motorok regisztrációs adója közel négyszer magasabb, mint a hasonló méretű és korú Euro 5-ösöké.

 

A listának még itt sincsen vége, 2014-től ugyanis a külföldön vásárolt használt járművek után vagyonszerzési illeték is fizetendő, melynek összege teljesítménytől és életkori sávtól függően átlagosan újabb 40-50 ezer forintot tesz rá az eddigi költségekre.

 

Az autó hazajuttatása is pénzbe kerül

 

Aki maga hozza be a kint megvásárolt autóját, annak egy németországi kiutazás során – oda egy, visszafelé két autó üzemanyagát és autópályadíjait számolva – további 60-80 ezer forintos költséggel kell kalkulálnia.

 

Amennyiben úgy ítéljük meg, hogy a kiszemelt autó megvásárlása a fent kalkulált legalább 200-300 ezer forint pluszkiadás mellett is jó üzletnek tűnik, akkor érdemes immár magával a kiszemelt járművel is foglalkozni.

 

Ellenőrizhetetlen előélet

 

A hazai autók aktuális kilométeróra-állását 2012 januárjától minden tulajdonváltás vagy műszaki vizsga során regisztrálják a Belügyminisztérium (korábban a KEKKH-hoz tartozó) adatbázisában. Mostanra tehát a legtöbb autóról legalább két kilométeradattal is rendelkezik a hazai rendszer.

 

Külföldről behozott autóknál általában jóval kevesebbet tudunk a jármű előéletéről. Pedig az óratekerés gyakorlatát korántsem csak idehaza ismerik. Amit mindenképpen érdemes megtennünk:

· Szervizadatok lekérése: ha a külföldről behozott autót hivatalos márkaszervizben tartották karban – ez korábbi flottaautók esetében különösen jellemző –, akkor hazai márkaszervizeken keresztül is hozzájuthatunk néhány perc alatt a kívánt adatokhoz. Ha az eladó bármire hivatkozva vonakodik ettől, azonnal érdemes beszüntetni a tárgyalást.

· A szervizkönyv valódiságának ellenőrzése: óvatosságra int, hogy gyakran a szervizkönyvek sem valódiak. Ennek jele lehet például az, ha az elvileg több éves eltéréssel születő bejegyzések mind ugyanazzal az írással és tintával szerepelnek benne.

· Alapos átvizsgálás: egyetlen szerződést sem szabad megkötni anélkül, hogy az autó állapotát szakember mérné fel. A Használtautó.hu oldalain minden meghirdetett jármű adatlapján megtalálható az a link, amely az autóhirdető földrajzi helyéhez legközelebb eső, eredetvizsgálattal és állapotfelméréssel foglalkozó szervizek elérhetőségét ismerteti. Amennyiben az autóért mi magunk megyünk külföldre, saját szaktudás hiányában vigyünk magunkkal olyan szakembert, akinek ítéletében megbízunk.

 

Ha bármilyen garanciát várunk az eladótól, érdemes arra is figyelni, hogy a kereskedésben kit írnak be eladóként az adásvételi szerződésbe. Ha ugyanis papíron nem a kereskedőtől, hanem a korábbi tulajdonostól vesszük meg az autót (ez általános gyakorlatnak számít), probléma esetén sokkal nehezebben tudunk nála bármit is elérni. Ragaszkodjunk a korrekt adásvételi szerződéshez, ne elégedjünk meg a nevünkre szóló forgalmi engedéllyel.

 

Külföldi beszerzésnél gyakori probléma, hogy csak a helyszínen derül ki, az autónak eltitkolt sérülései, hiányosságai, hibái vannak. Az eladó könnyen visszaélhet az utazásba fektetett jelentős idő- és pénzráfordítással, a vevő ugyanis ilyenkor hajlamos súlyos kompromisszumokra is. Ezért ilyen útnak sosem szabad egyetlen ajánlat birtokában nekiindulni.

 

„Az év végéig további 45-50 ezer használt autó érkezik külföldről az országba. Aki megfelelő körültekintéssel vásárol ilyen autót, jó eséllyel előnyös üzletet köt majd. Akár évekre kiható csalódást és anyagi veszteséget is okozhat azonban, ha nem vagyunk előre tisztában, hol tud kisiklani egy első ránézésre alkalmi vételnek tűnő lehetőség.” – tette hozzá a Használtautó.hu szakértője.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Hétfőn indul az első közösségi talkshow

Készülj fel az inspiráló beszélgetésekre, hétfőn 21 órakor ugyanis érkezik hazánk első közösségi talkshowja, a Ki vele! A WMN és VIASAT3 közös műsorának két moderátora, Csepelyi Adrienn és Krajnyik Cintia nem félnek megragadni az...

Érdekes játékkal készül a Vivicittára a Szentkirályi

Egyedi módon hívja fel a futók és a látogatók figyelmét a folyadékpótlás fontosságára a Szentkirályi ásványvíz. A Telekom Vivicittá Félmaraton hivatalos hidratációs partnere az április 20-21-én zajló futóünnepen egy 50 négyzetméteres, interaktív hidratációs társasjátékkal...

Akcióban a Disney és a National Geographic

A The Walt Disney Company és a National Geographic egy új, több platformra kiterjedő globális kampányt indít a Föld napja alkalmából. Az Otthonunk nevet viselő kezdeményezés olyan programokat mutat be filmkészítők, történetmesélők közreműködésével, melyek...

Közel félmilliárd forintnyi támogatásról döntött az NFI

Televízió és stream szolgáltatásra készülő filmek gyártásának támogatásáról döntött a Nemzeti Filmintézet (NFI). Az összesen 456,49 millió forintnyi támogatásban részesülő alkotások között szerepel Csehov egyik legismertebb darabjának tévéfilm feldolgozása kiváló szereposztással, valamint a magyar...

Érdekes adatok a magyar cégek hatékonyságáról

A hibrid munkavégzésre hosszabb távon is fel kell készülnünk: a magyar szellemi munkát végzők több mint egyharmada legalább egy-két napot otthonról dolgozik – ez is kiderül Magyarország első országos reprezentatív produktivitás-kutatásából. A megkérdezettek negyede...

Hétvégén ingyen sör várja a bicikliseket

Idén sem maradhat el a szezonnyitó kerékpárosbarát hétvége, amit április 20-21-ére hirdetett meg a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ). A program keretében lehetőség nyílik együtt körbetekerni a Földet a most következő hétvégén. Az eseményhez...

Kiderült, mennyit keresnek a középkorúak

Bár az infláció visszahúzódott, a középkorúak jövedelme nem emelkedett jelentősebben, így érdemben nem változott az anyagi helyzetüket jónak vagy gyengének látók aránya. A K&H biztos jövő felmérés idei első negyedéves eredményei szerint a 30-59...

Óriási sportolói csapattal ünnepel a Samsung

Kevesebb mint 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44...

Az Unileverrel bővített a Waberer’s

Közel 800 cikkszámot kezel, illetve mesterséges intelligenciával ellátott eszközökkel végzi a komissiózási feladatokat a Waberer’s Csoport leányvállalata, a WSZL az Unilever Magyarország Unishop elnevezésű B2C webshopjában. Az új megbízásnak köszönhetően a Waberer’s eddigi tevékenysége...

Bajban a nyugdíjasok – hiába a jó számok, mégis öregszik a magyar

Habár európai összevetésben a magyar születési ráta különösen 2011-től 2022-ig felettébb kedvezően alakult, mégis fenyeget a társadalom elöregedésének veszélye. Ennek egyik oka a Bankmonitor szakértői szerint az, hogy a szülőképes korú nők száma (a...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Ismét díjat nyert a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A magyar főváros légikikötője ismét elnyerte a Skytrax „Kelet-Európa legjobb repülőtere” címét a World Airport Awards díjátadón. Az idei már zsinórban a tizenegyedik alkalom, amikor a Budapest Airport az utasok visszajelzése alapján kiérdemelte a...

Hétfőn indul az első közösségi talkshow

Készülj fel az inspiráló beszélgetésekre, hétfőn 21 órakor ugyanis érkezik hazánk első közösségi talkshowja, a Ki vele! A WMN és VIASAT3 közös műsorának két moderátora, Csepelyi Adrienn és Krajnyik Cintia nem félnek megragadni az...

Érdekes játékkal készül a Vivicittára a Szentkirályi

Egyedi módon hívja fel a futók és a látogatók figyelmét a folyadékpótlás fontosságára a Szentkirályi ásványvíz. A Telekom Vivicittá Félmaraton hivatalos hidratációs partnere az április 20-21-én zajló futóünnepen egy 50 négyzetméteres, interaktív hidratációs társasjátékkal...

Akcióban a Disney és a National Geographic

A The Walt Disney Company és a National Geographic egy új, több platformra kiterjedő globális kampányt indít a Föld napja alkalmából. Az Otthonunk nevet viselő kezdeményezés olyan programokat mutat be filmkészítők, történetmesélők közreműködésével, melyek...

Közel félmilliárd forintnyi támogatásról döntött az NFI

Televízió és stream szolgáltatásra készülő filmek gyártásának támogatásáról döntött a Nemzeti Filmintézet (NFI). Az összesen 456,49 millió forintnyi támogatásban részesülő alkotások között szerepel Csehov egyik legismertebb darabjának tévéfilm feldolgozása kiváló szereposztással, valamint a magyar...

Don't Miss

Elképesztő támogatást nyújthat a család – interjú Holló Mártával

Kihívásokat hozhat egy karrierútban a gyerekvállalás, a női szerepek mindennapos megoldása, ebben elképesztő támogatást nyújthat a család, ahogy nálam is történt – mondta el a Marketing&Media magazinnak Holló Márta. A Magyar Telekom vállalati kommunikációs...

Lakatos Zsófia: Soha nem bántam meg, hogy édesanyákat alkalmaztam

Hosszú távon nem lehet sikeres az a cég, amely elveszíti a női energiát és attitűdöt - véli Lakatos Zsófia. Az Emerald PR tulajdonos-ügyvezetője a Marketing&Media magazinnak adott interjúban beszélt arról, hogy mekkora kihívást jelent...

Liptay Gabriella: Nem érdemes „csak” karrierben gondolkozni

Talán nem is érdemes „csak” karrierben gondolkozni, sokkal inkább a kiegyensúlyozott, értelmes célok által meghatározott felelős élet vagy életvezetés lehet a megoldás – véli Liptay Gabriella. A KPMG in Hungary marketing- és kommunikációs igazgatója...

Elképesztő energiákat kell mozgósítanom – interjú Hámori Barbarával

Hiszek abban, hogy férfiak és nők együtt és közösen tudják a legtöbbet kihozni egy adott projektből, ahogy nekünk is szükségünk van az ő férfi energiáikra, másképp gondolkodásukra, úgy nélkülünk nők nélkül egyenesen megállna az...

Csobot Adél: Boldogan forgatnék egy jó napi sorozatban

Amit leginkább a szemem előtt tartok, hogy mindig önazonos legyek – vallja az influenszerkedés kapcsán Csobot Adél. Az mmonline.hu-nak adott interjúban a tavalyi évből a Sztárbox műsorvezetését és egy autentikus tangó-estben való közreműködését emelte...