Erősített a Rádió 1

A Rádió 1 egykori managementje visszatért a csatornához, október elejétől Bertók László programigazgató, Nagy Henriette promóciós és non-spot sales igazgató, Bazsa Péter zenei igazgató, Kiss Róbert gyártásvezető, valamint Máté Csaba, pénzügyi vezető csatlakoztak a Rádió 1-hez.

 

A szakemberek 2002-től egészen a csatorna megszűnéséig, 2012-ig dolgoztak az akkori a Rádió 1-nél. A rádiós csapat az elmúlt egy évben a korábban Juventus rádió néven futó budapesti rádiót pozícionálta újra, ill. a csatorna Sláger FM-re történő névváltását és az ezzel kapcsolatos teljeskörű program- és kommunikációs stratégiáját valósította meg.

 

Bakai Mátyás, a Rádió 1 ügyvezetője elmondta, nagyon örül, hogy újra együtt dolgozhat egy profi szakmai csapattal, akikkel 1999-ben együtt indították és vitték sikerre a ROXY Rádiót. Elmondta továbbá, hogy a „régi-új” munkatársakkal összeállt a Rádió 1 management-je, valamint a programhoz és a promócióhoz kapcsolódó teljes stáb, amely hosszú távon garantálja Rádió 1 hatékony működését, sikerét.

 

A Rádió 1 célcsoportja a fiatal felnőttek, ugyanakkor a csatorna történelmi lehetőség előtt áll, a megszűnő országos rádió fiatal hallgatóinak kínál alternatívát Budapesten.

 

A Rádió 1 zenei arculatával és műsoraival a 15-40 éves korosztályra fókuszál. A 2012-ben, megszűnésekor leghallgatottabb budapesti rádió az idén nyáron óriásplakát kampánnyal, TV hirdetésekkel, sajtó- és közösségi média megjelenésekkel robbant be újra a köztudatba és október 3-ától Cooky is újra csatlakozott a régi csapathoz.

  • Megosztom