Együttműködik a BME és a MOL

Stratégiai megállapodást kötött a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) és a MOL. A megállapodás célja egyrészt közös, innovatív kutatások indítása, másrészt a MOL szakmai utánpótlásának erősítése.

Az együttműködés több pillérre épül. Egyrészt közös kutatási projektek indulnak, melyekhez a két fél együtt biztosítja a szükséges infrastruktúrát. A projektek témája a MOL 2030-as stratégiájához kapcsolódik majd, így például a mintegy 4,5 milliárd dollár értékű petrolkémiai beruházásokhoz. Az együttműködésnek köszönhetően többek között finomításhoz, petrolkémiához, új üzleti területekhez és a kutatás-termeléshez kapcsolódó tudományos eredmények is várhatóak.

A megállapodás másik pillére a szakember utánpótlásról szól. Az egyetem biztosítja, hogy oktatási anyagában és jövőbeli tananyagfejlesztéseiben még nagyobb hangsúlyt kapjanak azok a területek, amelyek a modern ipari folyamatok működtetéséhez szükségesek. Ugyanakkor a MOL lehetőséget biztosít a tehetséges diákok számára, hogy ipari környezetben is alkalmazzák tudásukat. A vállalat a stratégiai céljaihoz közvetlenül köthető karok munkáját a továbbiakban is támogatja, különös tekintettel a Gépészmérnöki, valamint a Vegyészmérnöki és Biomérnöki Karra, illetve az egyetem azon egységeit, ahol a MOL számára fontos KFI tevékenységek folynak.

Az új megállapodásnak köszönhetően a MOL az innovációban és az eredményorientált kutatás-fejlesztési feladatokban az egyetemmel a BME Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központon (BME FIEK) keresztül működik együtt, közös kutatócsoportokat is felállítva. Az együttműködés első lépéseként a két intézmény már idén januárban közös tematikus workshopokat indít.

A MOL 2007-ben, 2009-ben, 2013-ban és 2017-ben írt alá stratégiai megállapodást több rangos hazai felsőoktatási intézménnyel, köztük a BME-vel is. A korábbi megállapodásoknak köszönhetően különböző programokon és képzéseken túl a cég több mint fél milliárd forintos támogatást biztosított Magyarország 5 rangos egyetem 7 tanszékének 3 éves periódusokban. E támogatásban a BME is részesült.

„Amellett, hogy a MOL és a BME együttműködése mindkét fél számára előnyös, kiváló lehetőség a jövő szakembereinek is. Az együttműködésnek köszönhetően a BME hallgatói egy több mint 30 országban jelenlévő nemzetközi vállalat mindennapi munkájáról, működéséről gyűjthetnek tapasztalatokat. Magyarország egyik legvonzóbb munkahelyénél, modern ipari környezetben tehetik próbára tudásukat”– mondta Hernádi Zsolt, a MOL elnök-vezérigazgatója.

“A Műegyetem értékrendjében az oktatás és kutatás kiválósága mellett az innováció a harmadik alappillér. Az Egyetem alapvető fontosságúnak tartja, hogy az intézmény tudományos eredményei és értékei hatékony ipari innovációvá alakuljanak. Ezt szolgálja a jelenlegi szerződés is, amely nagyvállalati szinten teszi hasznosíthatóvá a BME eredményeit és hatékonyan járul hozzá egy élenjáró nemzetközi iparvállalat fejlesztéseihez” – mondta Dr. Józsa János a BME rektora.

  • Megosztom