Szabályozás
Egyeztetett az NMHH és a filmszakma
2012-01-26 10:45:00
A kiskorúak védelme továbbra is kiemelt cél – hangsúlyozta dr. Taba Miklós, a Nemzeti Filmiroda vezetője az NMHH által kezdeményezett társadalmi egyeztetésen. Az eseményen az NMHH elnökének mozgóképszakmai rendelet-tervezetei kapcsán vázolta nézeteit a hatóság és a filmszakma.
A január 19-i egyeztetésen Aranyosné dr. Börcs Janka, az NMHH Hivatalának főigazgatója köszöntőjében elmondta, hogy a filmtörvény módosításának idei hatályba lépésével - a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatalának részévé tette a Nemzeti Filmirodát, amely új kihívások elé állította a hatóságot. Az új jogszabályi háttér megteremtette a lehetőséget arra, hogy az NMHH, illetve az általa működtetett Filmiroda magas szakmai színvonalon láthassa el a feladatát mozgóképszakmai ügyekben is. Mint mondta, a hatóság célja, hogy biztos jogalkalmazói hátteret és szakmai együttműködést kínáljon filmszakmai partnereinek, gyarapítva, megőrizve ezzel a mozgóképkultúra értékeit.
Dr. Taba Miklós, a Nemzeti Filmiroda vezetője a tervezetekkel kapcsolatban tájékoztatta az iparág képviselőit a legfontosabb változásokról, ismertette a korhatár besorolásokra és a hatóság által vezetett nyilvántartások részletes szabályaira vonatkozó javaslatokat és az állami támogatás alapjául szolgáló filmgyártási költségek megállapításának módját.
A Filmiroda vezetője hangsúlyozta: a kiskorúak védelme továbbra is kiemelt cél, az annak érdekében történő korhatár-besorolás szabályai alapvetően nem módosultak, a szabályozás, valamint a jogalkalmazás célja, hogy a nemzetközi példákat is figyelembe vevő életszerű gyakorlatot alakítson ki. Megemlítette, hogy a mozifilmeket besoroló Korhatár Bizottság létszáma jelentősen megnőtt, amely folyamatos, rugalmasabb munkát tesz lehetővé.
Az egyeztetésen a rendelet-tervezetek kialakításánál figyelembe vett szempontok ismertetését követően a filmszakmai szereplők is megfogalmazták véleményeiket, javaslataikat.
Állás
- Customer Insight Manager and Senior Customer Insight Manager
Telenor Magyarország Zrt. - Online Marketing Munkatárs
Blum Szoftver Mérnökség Kft. - In-store communication expert
Telenor Magyarország Zrt. - Értékesítési és marketing vezető munkatárs
Salesjob.hu - German speaking inside sales specialist
Genpact Hungary Kft. - Fogászati turizmus koordinátor
Medicover Zrt.
Legnépszerűbb cikkek
-
Megvan a leggazdagabb magyarok listája
- mmonline -
Elbontják az E.On szélerőművét
- mmonline -
Hatalmas változások a SportKlubnál
- mmonline -
Gondban a TriGranit
- mmonline -
2,6 milliárdos beruházás Tatabányán
- mmonline
-
Hatalmas változások a SportKlubnál
- mmonline -
Nagy változások a Megasztárnál
- mmonline -
Óriási kedvezmények a Balatonnál
- mmonline -
Facebook-tréning, hogy profibb legyél
- mmonline -
Már megint változik a KRESZ
- mmonline
Eseménynaptár
-
2012-02-28
09:30 E-volution '12 – Kontroll alatt -
2012-03-01
09:00 Utazás kiállítás -
2012-05-08
09:00 Media Hungary -
2012-05-24
09:00 A digitális marketing napja
Hirdetés
Kommentek
Hozzászólás írásához be kell lépnie!