Nagy változás a Barátok köztben

Tizenhárom év után ma este láthatják utoljára a nézők a Mátyás király téren Kertész Gézát. Az őt alakító Németh Kristóf ugyanis egy időre biztosan távozik a sorozatból.

Karaktere az évek folyamán családtaggá vált a magyar háztartásokban, nap mint nap izgulhattunk kalandjaiért, szurkolhattunk a szerelemért vívott harcaiért. Géza a börtönből érkezett a Mátyás király térre, és ma este oda is tér vissza, hiszen karaktere – bár mindig szerethető volt – a piti bűnöző szerepét a sok lecke ellenére sem tudta kinőni. 

Az elmúlt tizenhárom év folyamán nem csupán Kertész Géza, hanem maga Németh Kristóf életét is megismerhették a nézők, hiszen a Barátok köztnek köszönhetően egy ország ismerte és szerette meg a színészt. Sorozatbeli szereplésének ugyan most vége szakadt, de – ahogy ő fogalmaz – valaminek a vége egy új korszak kezdetét is jelenti.

– Hihetetlen, hogy ennyi év után lezárul egy korszak az életemben. Azt hiszem, este a kisfiammal együtt ülünk majd a televízió előtt, hogy megnézzük Kertész Géza utolsó alakítását. De ha az időm engedi, a jövőben is követni fogom a sorozatot, mert érdekel, hogy mi történik a Mátyás király téren. Ezután már csak rajongó leszek – mondta a Blikknek Németh Kristóf, aki nem maradt munka nélkül, hiszen a Játékszín igazgatójaként egy újabb hatalmas kihívással néz szembe.

– Tizenhat éves korom óta dolgozom, természetesen a Barátok közt egy óriási szegmensét töltötte ki ennek az időszaknak, de azért a színház és a rádió is mindig jelen volt mellette. Szerencsésen alakult az utóbbi időszak, és ez talán nem is véletlen, mert azt hiszem, felelőtlenség lett volna elvállalni egyszerre két olyan nagyszabású munkát, mint egy napi sorozat, valamint egy színház igazgatása egyszerre. A jövőben a Játékszín kapja a főszerepet – mondta a Blikknek Kristóf.

  • Megosztom