Műsor nélkül maradt a TV2 sztárja

Hiába fűződik a nevéhez a TV2 legnézettebb műsorainak sokasága, Majka idén nem kapott lehetőséget a csatornától. A hírek szerint egy dühös nyilatkozata miatt lett nemkívánatos személy.

 

Felvesznek egy lepcses szájú fekete nőt, és fehér angolkisasszonyt akarnak csinálni belőle. Ez egy nagy hülyeség! Örülök, hogy kiszabadultam a rabságukból – fejtette ki véleményét a kereskedelmi csatornákról Majka a köztévé DTK Show-jában. A szóbeszéd szerint többek között ennek a kirohanásnak a következménye, hogy az idén nem kerül képernyőre a TV2-nél.

Mellőzése azért meglepő, mert ha forrófejű is, kiválóan szerepelt a Nagy duettben, műsorvezetésével nézettségi rekordot döntött az Ezek megőrültek!, saját blokkot kapott az ÖsszeEsküvőkben, a Hal a tortán című műsorba pedig ötször hívták vissza. Az ózdi hős most úgy érzi, méltatlanul bánnak vele.

– Az ÖsszeEsküvők, vagyis tavaly december óta nem hívtak fel a TV2-től. Sem azért, hogy munkát ajánljanak, sem hogy megköszönjék az elmúlt két kivételesen sikeres évet – mondta lapunknak.

– Majka tehetséges műsorvezető, számos TV2-es sikerprodukcióban szerepelt. A közeljövőben valóban nem tervezünk műsort vele, de ez nem jelenti azt, hogy ne számolnánk a személyével – nyilatkozta Koltay Tamás, a TV2 szóvivője – írta a borsonline.hu.

 


Tags: ,

  • Megosztom