Megváltozik-e a Barátok közt?

Rozgonyi Ádám veszi át Kalamár Tamás helyét a Barátok közt sorozat élén. A producer tizenhét év után döntött úgy, hogy otthagyja a sorozatot.

Kérdés, hogy Magyarország legsikeresebb szappanoperája a változás ellenére is képes lesz-e fenntartani helyét a piacon.

– A csúcson kell abbahagyni – kezdte a Blikknek Kalamár Tamás. – Tizenhét év alatt a problémák folyamatosan ismétlődnek, amitől elfárad az ember. Úgy érzem, egy kis pihenésre van szükségem, de tele vagyok tervekkel, ötletekkel, a jó tartalomra pedig a televíziózás és az internet világában mindig szükség van – nyilatkozta a producer, aki azt is elárulta: valóban lesznek változások a sorozatban, de nem igaz, hogy ne lenne szerződésük a színészeknek.

– Az Enikőt alakító Pataki Szilvia az egyetlen, akinek a szerződését az idei évben nem hosszabbítottuk meg, rajta kívül minden szereplőt láthatnak a nézők 2015-ben is. Amennyiben változás következik be e téren, az már az új vezetés döntése lesz – tette hozzá Kalamár.

Kérdés, hogy a sorozat nélküle is képes lesz-e úgy dübörögni, mint az elmúlt tizenhét évben. Utódja, Rozgonyi Ádám még a Barátok közt indulásakor rendezőként részt vett a sorozat alkotásában, de az utóbbi évek legnagyobb bukása az ő nevéhez is köthető. Rozgonyi ugyanis rendezője volt az MTVA-n futó Marslakók című, szintén napi sorozatnak, amely hatalmas reményekkel indult – három év alatt kétmilliárd forintot áldoztak volna rá állami pénzből –, de alig öt hónap után levették a műsorról, mivel nem hozta azt a nézőszámot, amit a készítők a szerződésben beígértek. Pedig az eredeti tervek szerint a Marslakóknak rövid időn belül el kellett volna érnie azt a nézőszámot, amit a Barátok közt és a TV2-n futó Jóban Rosszban produkált.

– Minden történet más. Úgy gondolom, hogy a Barátok közté is az, így nem tartok attól, hogy ez megismétlődhet. Egyelőre a feladatok átvétele az első lépés, bármi más – gondolok itt vérfrissítésre, újításra – csak ezután történhet – nyilatkozta a Blikknek Rozgonyi.

 

A Marketing&Media magazin legújabb előfizetési akciójában a lapunk mellé ajándékba adunk HVG Extra-, Marie Claire-, National Geographic-, Playboy-előfizetést és választhat egy 10 ezer forintos borválogatás, vagy egy páros Oxygen Wellness-belépőt. Kattintson ide a részletekért! (x)

 

  • Megosztom