Borszakértők segítenek a Tescóban

Egyedülálló szolgáltatást vezetett be a Tesco nyolc hipermarketjében: a normál mobiltarifával hívható számon a Magyar Sommelier Szövetség borszakértői segítenek a borválasztásban a vásárlóknak, az adott áruház teljes kínálatát figyelembe véve.

Karácsonyig nyolc hipermarketjében teszteli a Tesco új szolgáltatását, amelynek segítségével a bizonytalan vásárlók pillanatok alatt megtalálják az ízlésüknek és a pénztárcájuknak megfelelő tételeket.

A borosztályokon a 06-31-310-0020-as telefonszámot tárcsázva pontos információkat kaphatunk arról, hogy az általunk kiválasztott ételhez milyen bort vásároljunk, vagy éppen a borokra szánt összeget hogyan költsük el az ízlésünknek legmegfelelőbb módon. A szakértők ár, borvidék, szőlőfajta, termelő vagy éppen ízvilág szerint segítenek a választásban a közel ezer tételből álló választékból.

A szolgáltatás december 23-ig elérhető, és a következő hipermarketek kínálatára vonatkozik: debreceni Tesco Extra áruházak (Kishegyesi út, Mikepércsi út), Tesco Extra Miskolc-Szentpéteri kapu, Tesco Extra Rókusi krt. – Szeged, Tesco Extra Szolnok, budapesti Tesco Extra áruházak (Váci út, Fogarasi út), Tesco Budaörs.

A szolgáltatást hétfőtől csütörtökig 16.00 és 20.00, péntektől vasárnapig 10.00 és 20.00 óra között vehető igénybe.

  • Megosztom