Amerikai autók fesztiválja Komáromban

Az amerikai autós sereg augusztus 9. és 12. között immár 17. alkalommal vette be magát a komáromi Monostori erődbe. A négy napig tartó hadgyakorlat során a cél a totális szabadság megélése. Fegyverük a lóerőktől duzzadó járművek, a gumifüst, a motordübörgés és a rock and roll.

 

Az előőrs letáborozott, már a nulladik napon több száz amerikai autó gördült be a Monostori erődbe, de a fesztivál még csak most kezdődik, várhatóan 1500 tengerentúli járgány csodálható majd meg. Szép számmal érkeztek lengyel, osztrák, cseh és szlovák csapatok, a veterán Chevrolet, Buick, Cadillac és Lincoln szépségek mellett pulzusemelő izomautók, főként Pontiac és Mustang verdákon legeltethetjük szemeinket.

A fesztivál egyik különlegessége a bejáratnál kiállított veterán amerikai tűzoltóautó, amely Németországból érkezett Komáromba, hogy bepillantást nyerhessünk a 70-es évekbeli lánglovagok életébe.

A díszszemle során nem szabad kihagyni a gumifüstversenyt, a Low Rider Show-t, de a Big Foot szörnyetegek is akcióba lendülnek a hétvégén. A két gigászi szörnyeteg mellett négylábú nehézsúlyú hadtest is érkezik, az élő Bika Rodeó Közép-Európa Bajnokság lélegzetelállító pillanatokat ígér.

A kantinban finom étkek és italok fogyaszthatók, az egész napos benzingőzzel átitatott pörgést rockabilly és rock and roll bulikkal érdemes megkoronázni, pénteken Mystery Gang, szombaton Nagy Feró és a Beatrice koncertjén élhető át az amerikai életérzés a zene hullámhosszán.

  • Megosztom