A Bónusz Brigád a legjobbak között

Egyre tudatosabbak, egyre jobb döntéseket hoznak, egyre inkább azt keresik, hogy élmény legyen vásárolni – idén először Magyarországon is elkészítette a KPMG azt a reprezentatív felmérést, amely az ügyfélélmény szempontjából rangsorolja nyolc iparág 50 szereplőjét. Hat kulcstényező mentén mérte fel a legnagyobb brandek fogyasztói megítélését a KPMG – a szórakoztatóipar kategóriában a Bónusz Brigád a második helyen végzett.

A magyar fogyasztók többségénél az ár, illetve az ár-érték viszonya az egyik legfontosabb szempont, ám a KPMG évek óta folyó kutatási eredményei alapján úgy tűnik, hogy a vásárlási élmény egyre inkább átveszi a döntés fő tényezőjét, kevésbé racionális síkra terelve a vásárlásokat – Magyarország még ennek az útnak az elején jár.

Hat kulcstényezővel kapcsolatban összesen háromezer embert kérdeztek, akiknek az elmúlt fél évben konkrét vásárlói, fogyasztói tapasztalatuk volt az adott cégekről, és további 30 ezer márkaértékelést gyűjtöttek online kérdőíveken idén tavasszal.

Amikor a vásárló kapcsolatba kerül egy márkával, nem csak hozzájut egy termékhez vagy szolgáltatáshoz, hanem benyomást szerez a márkáról, az üzletről, ahol vásárolt – ez az a benyomás, ami képes visszatérő vásárlóvá tenni vagy örökre elriasztani az először betérő vevőből. A kutatásban részt vevők azt mondták, a hitelesség kritikus szerepet játszik az ügyfélélmény kialakításában. Ahhoz, hogy megfeleljenek az ügyfelek elvárásainak az ígért áron, az ígért szolgáltatást kell nyújtaniuk – ezek azok a tényezők, melyeket egy első vásárlás során figyelembe vesznek a vevők.

Ezeknek az elvárásoknak a felmérésben megkérdezettek szerint megfelelt a minőségi élményeket kínáló Bónusz Brigád, ahol termékek mellett kikapcsolódást, pihenési lehetőségeket keresnek az emberek.

„Köszönjük az elismerést. Örülök, hogy a szórakoztatóipar kategóriába került a Bónusz Brigád, hiszen a kollégáimmal nap mint nap azon dolgozunk, hogy minél több élményt, ajándékot és örömet szolgáltassunk a vásárlóinknak. Kiderül a kutatásból az is, hogy a magyarok értékelik, ha minőségi szórakozást a legjobb áron kapják meg” – mondta Kaprinay Zoltán, a Bónusz Brigád egyik alapítója. A szórakoztatóipar kategóriában a harmadik helyen a TicketPro, második helyen a Bónusz Brigád, első helyen pedig a Cinema City végzett. „Az a célunk, hogy jövőre az elsők legyünk” – mondta Kaprinay Zoltán.

Az adatok szerint a szórakoztatóipar kiegyensúlyozott pontszámokat szerzett, a vásárlók úgy értékelték, hogy a ranglistán álló piaci szereplőknél könnyen lehet vásárolni, egyszerű velük boldogulni.

A KPMG által összeállított 50-es listán 8 kategóriában keresték a legjobb ügyfélélményt nyújtókat: a kiskereskedelem, az élelmiszerüzletek, a pénzügyi szektor, a közlekedési cégek és szálláshelyek, a szórakoztatóipar, szabadidős szolgáltatások, az éttermek, gyorséttermek, a telekommunikáció, a logisztika és a közműszolgáltatások által nyújtott ügyfélélményeket. A Bónusz Brigád kategóriájában, a szórakoztatóipari, szabadidős szolgáltatások között a második helyen, az összesített listán a 29. helyen végzett.

A Bónusz Brigád 2010 óta forradalmasítja a magyar internetet. Digitalizálta a korábban csak offline módon elérhető éttermeket, bárokat, szépségszalonokat, tanfolyamokat, wellness központokat és persze az élményeket. Ezekben a kategóriákban a Bónusz Brigád adja el a legtöbb szolgáltatást Magyarországon.

A 420 ezer rajongóval rendelkező oldal már több mint 30 milliárd forintot spórolt meg a vásárlóinak. Több ízben elnyerte az év honlapja díjat, jótékonysági programjának köszönhetően pedig a MAF Leginnovatívabb Támogatói Programjai közé került. Superbrands és Magyar Brands díjazott, a Kiváló magyar tartalom elismerés tulajdonosa és Az Év Internetes Kereskedője díj tulajdonosa is.

  • Megosztom